Persze azért nem eszik olyan forrón a kását, a Hunted annak ellenére is inkább hack 'n' slash akciójáték, hogy sokat épít az RPG-s körökben csak dungeon crawlernek nevezett koncepcióra. A sztori egy fantasy világban, Kala Moorban játszódik, amit a föld alól előtörő orkszerű lények, a wargenek tartanak rettegésben. Rabigába hajtják a békés embereket és elfeket, terrorjuk célja pedig kizárólag önnön hatalmuk fitogtatása. Ezt elégeli meg két sokat látott zsoldos, a kemény öklű ember, Caddoc, és az elf íjászlány E'lara, s indulnak egy egész világ sorsát eldöntő hadjáratra, mely alatt kizárólag egymásra vannak utalva, imigyen alapozva meg a Hunted játékmenetét.

Közeleg a Hunted: The Demon's ForgeKözeleg a Hunted: The Demon's ForgeKözeleg a Hunted: The Demon's Forge

Bár a sztori elsőre tipikus, és az eltérő nemű (illetve fajú) karakterek afféle testvéri viszonyban kezdenek, a játék előrehaladtával ez változni fog, és sok olyan titokra derül fény, ami alapjában írhatja át a világ történetét. Meg persze képtelenség nem észrevenni a 80-as évek klisés dark fantasy elemeinek szándékos egymásra halmozását, ami a legtöbb esetben ötlettelenséget tükröz, itt viszont régimódi igényesség formájában van jelen. Akárhogy is, a lényeg mégsem a jó forgatókönyvön, hanem a kezdettől fogva kooperatív élményre fókuszáló játékmeneten van, mely ötvözi a Gears of War és a hack 'n' slash stílus legjobb elemeit. Bár a két játékformula totálisan ellentétes pólusú, a fejlesztők igyekeztek olyan közel hozni őket egymáshoz, amennyire csak lehetséges. Mindkét karakter használhat mágiát és képes lőni, mindezt valós időben, fejlett fedezékrendszerrel megtoldva. Amennyiben viszont előugrunk Caddockal, hogy kardokkal és baltákkal csapjunk szét a rosszfiúk között, E'lara kihasználhatja a fedezékből tüzelés minden előnyét, fedezve ezzel az ellenfél figyelmét épp elterelő izompacsirtát. A koncepció remek, és bár egyedül is játszhatunk a Hunteddel, értelemszerűen kooperatív módban látjuk csak át, mit is akartak kihozni ebből a fejlesztők. A játék egyébként elég hosszú és tartalmas lesz, rengeteg nehéz résszel, amelyeken csakis az ügyes taktika vihet keresztül bennünket.

Közeleg a Hunted: The Demon's ForgeKözeleg a Hunted: The Demon's ForgeKözeleg a Hunted: The Demon's Forge

"Ez persze szép és jó, na de hol vannak azok a fránya RPG-elemek?", kérdezhetnénk. Nos, a szokásos dolgokon (fejlődés, lootolás, satöbbi) túl a Hunted rengeteg felfedezni valót ígér kismillió opcionális küldetéssel és méretes játéktérrel. Bár végig lehet majd rajta futni, ahogy egy akciójátékon szokás, el is merülhetünk benne, bejárva a kismillió dungeont, melyek új fegyvereket, felszerelést, mágikus eszközt adnak a repertoárhoz. Mindez pedig együtt játszva hatalmas élmény, ezt mindenki tudja a Diablo óta, szóval hacsak valamit nagyon el nem szúrnak a készítők, kellemes szórakozásnak nézünk elébe.

A Hunted: The Demon's Forge technikai háttere az Unreal Engine 3.0-n nyugszik, s bár a grafika nem tűnik lenyűgözőnek, esélyes, hogy viszonylag gyengébb gépeken is menni fog a játék. A megjelenés június 3-án, e hét pénteken várható PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra, azaz még van egy kis idő előrendelni, ami különösen ajánlott, lévén ajándék DLC kódot kaphatunk a segítségével. A Griffin Pack, a Demon Pack és az Assassin Pack sok-sok extrát ad az amúgy is tartalmasnak ígérkező akció-RPG-hez -- te melyiket választanád?

GRIFFIN PACK

Közeleg a Hunted: The Demon's Forge

  • Caddoc's Griffin Bracer - kézvédő Caddocnak, amellyel mágikus ereje megsokszorozódik
  • Caddoc's Griffin Maw Crossbow - egyedi íjpuska Caddock részére
  • Griffin bőr vértezet E’lara számára
  • E’lara's Griffin Claw Bow – különleges vadászíj az elf lánynak
 

DEMON PACK

Közeleg a Hunted: The Demon's Forge

  • Különleges Demon boss
  • Demon Level – exkluzív boss pálya
  • Annuvin – Annuvin karakterkinézet a kampány teljesítése után
  • Notch Axe – exkluzív fejsze Caddoc számára
 

ASSASSIN PACK

Közeleg a Hunted: The Demon's Forge

  • Assassin Boss
  • Assassin Level - exkluzív boss pálya
  • Seriphine – Seriphine karakterkinézet a kampány teljesítése után
  • Assassin Bow – assassin íj E’lara számára 

Végezetül íme a játék kiadás előtti előzetese: