Legutóbb a GTA IV megjelenése kapcsán robbant ki botrány, melyben Jack Thompson bírálta a játékot, s egy szigorú hangvételű levélben vázolta fel álláspontját a játékkal kapcsolatban, melyet egyenesen Strauss Zelnick édesanyjának címzett.

Nem ez volt az első, de feltételezhetően nem is az utolsó támadás, ami az úgynevezett "erőszakos játékokat" érte, azonban a napokban harvardi kutatók a sok negatív kritikát megélt játékcímek védelme mellett álltak ki. A másfél millió dollárt felemésztő tanulmány szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy az erőszakos játékok mellett szocializálódott fiatalok esetleg a való életben is elkövetnék a képernyőn látottakat. Minderre körülbelül 1200 gyerek viselkedésének tanulmányozása során következtettek, akiket az "erőszakos" kategóriába besorolt Grand Theft Auto valamely részével, vagy pedig a kevésbé erőszakos The Sims sorozat egyik epizódjával szórakoztattak. A vizsgálat során kiderült, hogy a legtöbb esetben csak a stressz levezetését szolgálták az előbb említett játékok. Emellett kis számban előfordultak olyan esetek is, amelyekben az alanyok úgynevezett játékos agressziót tanúsítottak, miután órákat töltöttek egy-egy játék előtt. A kutatók álláspontja szerint ez azonban egy ártalmatlan jelenség, s akár akkor is előfordulhat, ha éppen egy erőszakos akciófilmet vagy egy verekedős jelenetet néznek végig. Lawrence Kutner és Cheryl Olson, a Harvard pszichológusai a Grand Theft Childhood: The Surprising Truth About Violent Video Games címre hallgató publikációjukban nem győzik hangsúlyozni: a legfontosabb dolog a témával kapcslatban a szülői fegyelem és a kellő felvilágosítás. Véleményük szerint egy olyan gyermek, aki nem játszik videojátékokkal, sokkal inkább alkalmatlanabb lesz a szociális élet kialakítására, mint játékos társai. Ezért fontosnak tartják, hogy a szülők egyáltalán megértsék, hogy egyetlen gyermekük mivel játszik, és a véget nem érő és értelmetlen támadások helyett inkább próbálják meg a tudomány szemszögéből vizsgálni a kérdést.