• A Star Trek: Beyond 2016. július 21-én kerül a magyar mozikba
  • A filmet Justin Lin rendezi
  • A korábbi főszereplők mind visszatérnek

Bár nagy Star Trek rajongó vagyok, és kifejezetten tetszett a Star Trek és a Sötétségben – Star Trek, a Justin Leen rendezte Mindenen túl című harmadik rész első trailere nem igazán lelkesített fel. A ma kiadott új előzetes viszont már sokkal biztatóbb, bár még ez is inkább az akcióra és a látványra megy rá – ugyan nekem ezzel nincs bajom, de azért a Star Trek nem csak erről szól.

A Star Trek: Mindenen túl július 21-én debütál a magyar mozikban. A történet szerint az öt éves küldetését járó Enterprise űrhajó legénysége igen nagy slamasztikába kerül, elvesztik hajójukat és egy idegen bolygón kénytelenek landolni, ahol persze a veszélyek távolról sem ér véget. Kirknek (Chris Pine), Spocknak (Zachary Quinto), Uhurának (Zoé Saldana), Dr. McCoy-nak (Karl Urban), Scotty-nak (Simon Pegg), Csekovnak (Anton Yelchin) és Sulunak (John Cho) minden tudására szüksége lesz, hogy élve elhagyják a bolygót. A filmben feltűnik még Idris Elba, Sofia Boutella és Joe Taslim is.