Left Behind Games: vezéráldozatAzt hiszem, tesztünk és februári hírünk után tényleg semmi meglepő nincs a mostani bejelentésben, mely szerint a keresztény játékokat fejlesztő és kiadó Left Behind Games átszervezte vezérkarát. A mai napon „nem alkalmazzák tovább” Jeffery S. Frichner elnököt, elfogadták az alelnök, David J. Klein lemondását, Troy Lyndon vezérigazgató (képünkön) pedig az igazgatótanács három további tagját is felkérte a távozásra. Helyükbe Michael A. Knox és Leslie N. Bocksor került, akik már dolgoztak együtt a Park Place Productions cégnél, amely az eredeti John Madden Football címet fejlesztette Super Nintendo és Genesis platformokra még az özönvíz előtti időkben. A két új főnök a tervek szerint a „hitalapú, családi értékeket közvetítő szórakoztató médiumok és játékok hatalmas, kiaknázatlan piacára” fókuszál.

Az új fiúk persze roppant boldogok, hogy Troy Lyndonnal dolgozhatnak és viszont, mindenki lelkes és bizakodó, és hisznek benne, hogy a tervek szerint idén szeptemberben piacra kerülő új játék feledteti a korábbi kudarcot, és elfoglalja az őt megillető helyet. Mint játékosok, mi is ez utóbbiban bízunk erősen...