Lopakodik a Two Worlds...A bevezetőben is emlegetetett „régi-új” játékelem nem más, mint a lopakodás. Nem meglepő ez, sőt ugye vég nélkül sorolhatnánk azon RPG-címeket, melyben ez a lehetőség benne volt, elég csak az Elder Scroll szériára utalni, annál is inkább, mert magam is jó párszor vontam párhuzamot e játék és az Oblivion között. A „Sneak Mode” ugyanazt jelenti, mint máshol: csendesen az áldozat mögé osonni, és vagy egy speciális, „egy csapás, egy halál” mozdulattal csendben kivégezni, vagy megszabadítani értékeitől. A képi megvalósítása látványos: a kipécézett célpont felett egy félig lehunyt zöld szem jelenik meg, ha felébresztjük benne a gyanút, a szem egyre tágabb lesz, és sárgára, narancsra, végül vörösre vált, erről az alábbi képsor első, bal szélső eleme mesél (a többi, kapcsolódó képet megtaláljátok a galériában, érdemes megtekinteni). Természetesen tartozik ehhez egy képesség is, így ezt fejlesztve jobbak lehetünk e téren. A siker esélyét persze a környezet is befolyásolja, hisz egy ködös mocsárban, holdvilágtalan éjen biztosabb a buli, mint déli verőn valami város főterén.

Az alábbi képek közül a másodikat és harmadikat a GDC idején nyomta ki a kiadó, melyben Antaloor keleti felében, a Drak’ar sivatag és Oswaroh romvárosa környékén lehet szétnézni, ezen felül a galériába felpakoltam pár újabb háttérképet is. Balra fent pedig, ha ráböktök a kisképre, az igen csábító gyűjtői kiadás kínálatát gusztálhatjátok meg (egyre inkább úgy érzem, be kell rá ruháznom majd...). Ebben egy póló, egy igen pofás fém papírvágó tőr, egy A2-es méretű, kétoldalas poszter (egyik felén térkép, a másikon művészi alkotás), egy kártyajáték, és a cucc készítését bemutató DVD lapul, plusz a hangzóanyag maxi CD-n, no meg persze maga a játék, három nyelven is (német, angol francia). Mindez mindössze plusz 15 euróért. Hm...