A hét közepén megtudtuk, hogy a Lucasarts egy vadonatúj játékot fog bejelenteni a Gametrailers TV aktuális adásában, de ami fogadott minket, nem az volt amit vártunk, hiszen sokan egy új kalandjátékra számítottak a Monkey Island–széria fejlesztőitől, így kár is volna szépíteni a dolgot: egy kissé csalódás volt a Lucidity leleplezése, ám a negatív első benyomást követték az első információk és játékmenet-videók, amik alapján már nem is tűnik olyan rossznak a cucc.

A játék során az a feladat vár ránk, hogy a gép által irányított Sophie-t különböző tereptárgyak (rugók, lépcsők, stb.) elhelyezésével eljuttassuk a pálya egyik végéből a másikba, miközben különböző rovarok és egyéb állatok törnek az életére, tehát a játék nem is igazán egy platformcím, inkább kirakósok sorozata, hiszen a megfelelő sorrendben kell pakolgatni a tárgyakat a lányka elé a siker érdekében.

A Lucidity a tervek szerint október 7-én fog megjelenni Xbox 360-ra (XBLA) és PC-re.