• Valamikor májusban jelenik meg a Shadwen PS4-re és PC-re
  • A premierkor egy ideig mérsékelt áron, 14.55 dollárért vásárolhatjuk majd meg a játékot
  • A lopakodásra kihegyezett programban két karaktert terelgetve kell majd véghezvinni veszélyes feladatunkat

A Frozenbyte csapata csak tavaly decemberben leplezte le, hogy egy lopakodásra épülő, külső nézetes akciójátékon dolgozik, most pedig bejelentették, hogy valamikor a május folyamán már meg is kapjuk a Shadwent teljes pompájában.

A középkorban játszódó Shadwen az Assassin’s Creed-széria legjobb pillanatait idézi majd, ugyanis a bérgyilkosnőt, Shadwent irányítva mindennél fontosabb lesz, hogy árnyékról árnyékra osonva, teljesen észrevétlenül tevékenykedjünk, hogy végrehajthassuk bosszútól fűtött tervünket: a király megölését. Ha nem így teszünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az őrök és a királyi testőrség irgalmat nem ismerő tagjai azonnal a másvilágra küldik hősünket, és ha ez még nem volna elég, a mellénk szegődő árva lányra, Lilyre is ügyelnünk kell közben. Egy rizikós helyzetnél kockáztatjuk azt, hogy a kislány bizalma meginogjon bennünk látva, hogy elmetsszük néhány ellenfél torkát? Vagy inkább keresünk egy másik utat és módszert, hogy titokban tartsuk tervünket Lily előtt és biztonsággal átvezethessük a veszélyes szituációkon is? Nos, a játék a döntés jogát a kezünkbe adja ez ügyben, ami be kell, hogy valljuk, elég izgalmasan hangzik.

A rendelkezésre álló területen szabadon mozoghatunk, és akár az épületek tetejére is feljuthatunk a csáklyánkkal (amit egyébként halálos „balesetek” előidézésére is bevethetünk), hogy jobban belássuk a terepet vagy biztonságosabb útvonalat találjunk a továbbhaladásra. De bármit is teszünk, azt a legnagyobb körültekintéssel és csendben kell végrehajtanunk, mert az őrök a legkisebb gyanús zajra is felfigyelnek. Ha elrontottunk valamit, akkor sem dől össze a világ, ugyanis lehetőségünk lesz az idő manipulálására, így visszapörgethetünk pár másodpercet, hogy az újabb nekifutáskor már ügyesebben oldjuk meg a feladatunkat.

Emellett különböző trükkökkel elvonhatjuk a testőrök figyelmét, vagy akár halálos csapdákkal felállításával végleg kivonhatjuk őket a forgalomból, amiket egyébként nekünk kell összeállítani a különböző összegyűjtögetett elemekből.

A Shadwen a megjelenéskor diszkont áron lesz kapható, ugyanis egy demó esemény során a játékosok elérték a 20.000 letöltést, a 3.5 millió pontot, és a 100.000 elpusztított ellenfelet, így 35 dollár helyett egy ideig 14.55 dollárért zsákolhatjuk majd be a programot PS4-en és PC-n egyaránt, ami elég baráti ajánlatnak tűnik.