A Nail’d a Techland (veteránoknak a Chrome-ról és az Xpand Rallyról, újoncoknak a Call of Juarez sorozatról és a Dead Islandről lehet ismerős a csapat) 2010-es munkája, mely bár korántsem olyan eredeti és újszerű, mint a Pure volt a maga idején, de kiváló szórakozást nyújt bármilyen korosztály számára, még akkor is, ha valaki épp nem rajong az arcade versenyjátékokért.

Quad előttem, quad utánam

Bizony, arcade, ez a legfontosabb jelző, amit meg kell jegyezni a Nail’ddel kapcsolatban. Nincs itt kérem semmilyen fizika, realitás, vagy akár veszély, krosszmotorjaink és quadjaink eszelős sebességgel száguldanak keresztül minden akadályon, hogy pár ugrató után szó szerint az egekig röppenjenek -- nem vicc, van egy pálya, ahol hőlégballonok között kell szlalomoznunk, több tíz méter magasban egy szakadék felett. Történet, háttérvilág, vagy egyéb felesleges sallang sincs, csak egy, a játék gerincét képező karriermód, ami cirka 10-12 óra alatt vezet végig a tucatnyi változatos pályán.

A motorok és quadok viselkedése szinte már-már nevetségesen eltúlzott, ahogy a sebességérzet és a könnyed játékmenet sem épp a hardcore szimulátorrajongóknak kedvez. Ez viszont nem baj, sőt, hozzájárul a Nail’d gyermeteg bájához. Mert legyünk őszinték, gyerekként a játszótér fából eszkábált motorján sem úgy képzeli az ember, hogy egy rossz esés a géppel, és élete hátralévő részét kerekesszékben tölti -- már ha lesz hátralévő rész, ugyebár. Nem, hanem élvezetes, szabad élményekről álmodik, melyek csak úgy dübörögnek a Nail’d pályáin, méghozzá kiváló játékélményt nyújtva.

Nail'dNail'dNail'd

„Ahová megyünk, ott nincs szükség utakra!”

A Nail’d pályái egytől-egyig a természet lágy ölén terülnek el, melynek idilljét csak rövidke szakaszokra szakítja meg emberi tevékenység. A játék lényegében pofonegyszerű, mindössze a gázt és a nitrót kell használni, na meg kanyarodni, hogy ne menjünk neki semminek. Megijedni nem kell, a versenyt karambol esetén sem bukjuk, mert azonnal újjáéledünk a megfelelő sebesség mellett. Egyszerűen csak kimarad egy-egy másodperc, ami a gép ellen játszva koránt sem olyan nagy probléma, egy körrel a verseny vége előtt még egész nagy hátrányt is be lehet hozni.

A megnyert versenyekért új alkatrészeket kapunk, melyeket a garázsban szerelhetünk fel, meg persze megnyitjuk a későbbi megmérettetéseket, amik egyre nagyobb és látványosabb pályákon játszódnak. A helyszínek egyébként a Nail’d legerősebb részei: mindegyik terep széles sztrádák és levágások tucatjait tartalmazza, így a sokadik körre is marad mit felfedezni rajtuk. Ez nem csak azért jó, mert sokáig tart, mire ráununk a játékra, hanem mert a program díjazza a különböző trükköket, a pályák pedig kismillió lehetőséget kínálnak a gravitációt szembeköpő ugratásokra, és a fizikát két lábbal tipró mutatványokra.



A játék a Steamen nem aktiválható, de a DVD-korongon és a magazinban találhattok egy univerzális telepítő kódot, melynek használatát követően akár a multiplayer részben is összemérhetitek a képességeiteket a többi játékossal. A Nail'd gépigénye: 2 GHz-es processzor, 2 GB memória, legalább 512 MB-os videokártya, és 4 GB szabad hely a merevlemezen.

A 2012/06-es PC Guru május 10-től (csütörtök) vásárolható meg az újságárusoknál és a nagyobb hipermarketekben, 1995 Ft-os áron. A Guru megvásárolható lesz digitális formában a Dimag rendszerében, sima kiadásban (995 Ft) és letölthető DVD-melléklettel is (1495 Ft).