Manhunt 2: vágatlanul Hollandiában?Igen, Amerikában, az európai megjelenés ugyanis még kérdéses, hiszen itt is van osztályozórendszer, a PEGI, plusz három országnak – Németország, Írország, Egyesült Királyság – saját cenzúrahivatala, és ezek bizony szintén ráütötték a korábbi verzióra a tiltó pecsétet, így a játékot egyáltalán nem lehetne forgalmazni a három említett államban. Nem így Hollandiában. A más téren is liberális országban (lásd a könnyűdrogok helyzetét) egyenesen törvény tiltja, hogy egy erőszakos játékot témája miatt betiltsanak, hacsak az nem tartalmaz illegális anyagokat, mint a pedofília vagy a rasszista propaganda.

Az Associated Press híre szerint a holland igazságügy-miniszter, Ernst Hirsch Ballin levelet írt a parlamentnek, melyben ezt kifejtette, és elmondta: legfeljebb olyan határozatot lehetne hozni, hogy 16 éven aluliaknak nem lehet eladni a címet, ha az ultraerőszakos, ám ilyen még nem fordult elő az ország történetében. A miniszter a levélben leírja: „a jelenlegi törvény azon az elven alapul: minden felnőtt alkalmas arra, hogy eldöntse, melyik játékkal akar játszani.” Hozzá kell tenni, a levél azért született, mert a főtisztviselő nem túl boldog, ahogy fogalmaz: „ez a szülők, az audiovizuális ipar és a kormányzat közös felelőssége”, és ő maga örömmel látna egy új törvényjavaslatot a gyermekek védelmében, illetve egy egységes EU-osztályozást, melynek segítségével a legerőszakosabb játékokat be lehetne tiltani. Addig azonban, az említett törvény alapján a Take-Two teljesen nyugodtan és legálisan kiadhatná Hollandiában a vágatlan, eredeti verziót. Hogy aztán ezt felvállalja-e az amúgy is ingatag helyzetben lévő kiadó, az más kérdés – a lehetőség adott. Meglátjuk; ha igen, azt hiszem, fel kell hajtanom egy holland online szoftverboltot...