Újabb mérföldkövet tudhat maga mögött a Rovio, mely úgy tűnik, hogy az Angry Birds sorozat számozott folytatásával megtalálta az aranytojást tojó tyúkot, ugyanis az applikációt két hét alatt 30 millió alkalommal telepítették iOS-t vagy Android operációs rendszert futtató készülékekre. Bár a másodi héten észrevehetően lassult a rohamtempó, hiszen „csak” 10 millió letöltéssel sikerült megtoldani az első hét nap 20 milliós eredményét, de azért ez még mindig azt mutatja, hogy a felhasználók fokozott érdeklődést tanúsítanak az amúgy elég agresszív mikrotranzakciós rendszerrel felvértezett program iránt.

angry-birds-2.jpg

Persze az a letöltések számából még nem derül ki, hogy valójában hányan játszanak a programmal, vagy, hogy mennyi pénzt áldoznak a felhasználók a játékon belüli vásárlásokra. Akárhogy is, de a Rovio közleményben köszönte meg a játékosok támogatását, és megígérte, hogy hamarosan izgalmas meglepetésekkel szolgálnak majd, hiszen a Piggy Islanden tett kaland csak most veszi igazán kezdetét.