• Már csak néhány ember dolgozik a Cyberpunk 2077-en
  • Adam Kicinski szerint bőven elég ez a létszám, mivel nem terveznek komolyabb frissítéseket
  • A Polaris kódnéven készülő új The Witcher-játékon azonban rengetegen ügyködnek
  • Ahogy az Orionra is ráállítottak már néhány embert

Miután a 2.0-s, utolsó nagy tapaszként beharangozott update után is megleptek minket a Cyberpunk 2077 fejlesztői egy komolyabb folttal (többek között használható metrókat és némi romantikát is kaptunk), elég nehéz elhinni, amikor azt mondja a CD Projekt RED csapata, hogy most már aztán tényleg végzett V nem túl vidám kalandjával. Márpedig jelen esetben a számok is ezt bizonyítják, a stúdió legfrissebb pénzügyi jelentéséből ugyanis megtudhattuk, hány alkalmazott kalapálja jelenleg az akció-RPG-t, és ebből a létszámból bizony még egy átlagos gimnáziumi osztály sem nagyon jönne ki.

cdprojektredcyberpunk2077.jpg

Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, a 627 fejlesztőből csupán 17 ember ügyködik a játékon, ami olyannyira elhanyagolhatónak mondható, hogy az egyik befektető még meg is kérdezte, elegendő-e ennyi munkatárs a program karbantartásához. "Igen, elég" – válaszolta Adam Kicinski, a CDPR stratégiai vezetője. "Tavaly óta végre elégedettek vagyunk a Cyberpunk 2077 állapotával, legyen szó az alapjátékról vagy a Phantom Libertyről – utóbbival természetesen már a kezdetektől fogva azok voltunk. Könnyen lehet, hogy még egy kicsit zsugorodik is majd ez a létszám, mivel egyelőre nem tervezünk további nagy frissítéseket. Persze folyamatosan vizsgáljuk a programot, így egy nap talán változhatnak a dolgok, de egyelőre 17 ember is elég" – tette hozzá. A szakember tehát nem vetette el annak lehetőségét, hogy egy nap előrukkolnak új ötletekkel a program kapcsán, az például több mint valószínű, hogy ha megjelenik a kimondottan erősnek ígérkező PlayStation 5 Pro, akkor a Cyberpunk 2077 is kap majd egy olyan frissítést, melynek hála még szebben fognak csillogni Night City utcái. A fenti ábrára visszatérve eléggé nyilvánvaló, hogy a csapat zöme már a Polaris kódnéven készülő új The Witcher-játékon munkálkodik, melynek még idén elkezdődik a tényleges fejlesztése, szóval néhány éven belül akár meg is jelenhet. A Cyberpunk 2077 folytatását pedig már csaknem 50 ember kalapálja, szóval ott is elkezdődött az alapozás, csak győzzük kivárni, míg végre láthatunk is belőle valamit.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!