• Mason Gooding szerint nincs veszélyben a Sikoly 7
  • Úgy véli, hogy amíg a vezetők pénzt látnak a szériában, addig nem mondanak le a folytatásról
  • Dacára annak, hogy már két főszereplőt is sikerült elveszíteni
  • Méghozzá a rendezővel egyetemben

Miután a revitalizált Sikoly után fennakadások nélkül befutott a folytatás, nem gondoltuk volna, hogy ennyire nehéz szülés lesz a hetedik felvonás, ám úgy fest, a sorsnak van némi "humorérzéke". Ahogy azt mostanra mindenki tudja (legalábbis azok közül, akiket érdekel a franchise), első körben a Sam Carpenert alakító Melissa Barrerát rúgta ki a Spyglass Media Group gyűlöletbeszédre hivatkozva, nem sokkal később pedig az új fejezetek másik főszereplőjéről, Jenna Ortegáról derült ki, hogy nem tér vissza a produkcióhoz, mivel épp a Wednesday második évadát fogja forgatni. Időközben ráadásul az eredetileg kinézett rendező, a Matt Bettinelli-Olpin-Tyler Gillett párost váltó Christopher Landon (Boldog halálnapot!FreakySzellem van a házunkban) is búcsút intett a projektnek, így aztán erősen kérdésessé vált, hogy mi lesz az 1996-ban indult slasher új részével.

sikoly7scream.jpg

A kép forrása: Screen Rant

Nos, ez egyelőre jó kérdés, az újabb epizódok egyik főszereplőjét, Chad Meeks-Martint alakító Mason Gooding szerint azonban nincs ok az aggodalomra, bár konkrétumokkal sajnos ő sem nagyon tudott szolgálni. "Ha képes pénzt csinálni, garantálhatom, hogy el fogják készíteni" – mondta a színész a Varietynek, kiemelve, hogy ő maga sincs tisztában azzal, miként fest most a Sikoly 7. "Jelenleg csak annyit lehet tenni, hogy várunk azokra az emberekre, akik a nagy döntéseket hozzák" – tette hozzá. Annyi biztos, hogy a "kissé" megfogyatkozott stáb miatt kénytelenek lesznek radikális eszközökhöz folyamodni az alkotók, többek között a legutóbbi fejezetből monetáris okok miatt kimaradt Neve Campbell, valamint a 3. részben megismert Patrick Dempsey (Mark Kincaid) neve is felmerült már, mint lehetséges opció.