2021-ben került bejelentésre a világsikert arató Star Wars: Knights of the Old Republic felújítása, ami látatlanban is az első helyre repült a „leginkább várt játékok” listámon. A BioWare 2003-as remekműve ugyanis máig a kedvenc játékom, dacára annak, hogy felettébb nehezen indult az ismerkedés – akkoriban még nem igazán tudtam, hogy mi fán terem az RPG műfaja, így aztán eléggé idegenkedtem például az időmegállításon alapuló harcrendszertől. Végül aztán 13-14 alkalommal éltem át Revan lebilincselő történetét, ami talán jól mutatja, hogy mennyire rajongok az alkotásért, így madarat lehetett volna velem fogatni, amikor kiderült, hogy megszépülve tér vissza az alkotás.

Örömöm azonban nem tartott túl sokáig, hiszen hamar elkezdtek gyülekezni a viharfelhők a projekt felett, kezdve azzal, hogy a szintén kiváló KotOR 2 Nintendo Switch-cses portját is jegyző Aspyr Media munkája nem igazán nyűgözte le a fejeseket, így a Saber Interactive-ra bízták a remake-et. Ezt követően sem értek véget a megpróbáltatások, mivel egyre-másra érkeztek a pletykák arról, hogy a kukában landolt a játék, amit ugyan rendre megcáfolt egy másik bennfentes, de eleve nem jó jel, ha ennyi zűr van a fejlesztéssel – bár a Dead Island 2 a legjobb példa arra, hogy még így is lehet jó a végeredmény. A program élére álló stúdió ráadásul már hetekkel ezelőtt kikerült az alapos átszervezésen ügyködő Embracer Group esernyője alól, így még inkább kérdésessé vált, hogy érdemes-e vágni a centit, a cég CEO-ja, Matthew Karch ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a rajongókat, hogy nem kell aggódni, előbb vagy utóbb napvilágot fog látni az opusz. Papíron tehát továbbra is zajlanak a munkálatok, azt viszont továbbra sem tudni, hogy mennyire érdemes az egekbe repíteni az elvárásokat, hiszen egy olyan klasszikussal állunk szemben, amely egy minden szempontból minőségi felújítást érdemel.

star-wars-knights-of-the-old-republic-remake-1.jpg

Talán mondanom sem kell, hogy az én szememben bizony nagyon magasan van a léc, éppen ezért (na meg az imént ecsetelt fejlesztési körülmények miatt) még úgy is felettébb szkeptikusan állok a projekthez, hogy tudom, ha egyszer valóban megjelenik, biztosan be fogom szerezni. A legnagyobb félelmem a felélesztéssel kapcsolatban, hogy a Knights of the Old Republic néhány mechanikája felett már alaposan eljárt az idő, ezek átdolgozása pedig rengeteg pénzbe és időbe kerülne, kérdéses viszont, hogy rendelkezésre áll-e az ehhez szükséges keret. A Mass Effectben bevezetett párbeszédtárcsa után például már rendkívül fapadosan hatna, ha az eredeti dialógusrendszer köszönne vissza a remake-ben, így aztán illő lenne átszabni a kezelőfelületet, valamint hangot adni a protagonistának, hogy filmszerűek legyenek a beszélgetések. És ha már szóba kerültek a csevegések, szívből örülnék, ha az írók semmilyen formában nem nyúlnának a szöveghez annak érdekében, hogy a „modern közönség” szájízére szabják a sztorit – a Splinter Cell felújítás esetében ugye volt erről szó, bár egyelőre nem tudni, mit takar ez pontosan. Véleményem szerint a cselekmény minden egyes panelje úgy jó, ahogy van, nem kell azokon változtatni semmit – pláne nem úgy, hogy azzal az ilyen-olyan közösségeknek akarjanak megfelelni, lásd a Solo: Egy Star Wars-történet pánszexuális Landója, ugyebár.

star-wars-knights-of-the-old-republic-remake-2.png

A másik sarkalatos pont természetesen a harcrendszer, én ugyanis felettébb örülnék, ha megtartanák a parancskiadós szisztémát, de több mint valószínű, hogy a Saber inkább lecseréli a régi lemezt, ezzel nyitva a szélesebb közönség felé. Már a Dragon Age: Dreadwolf kapcsán is arról szólnak a hírek, hogy a korábbi részekkel ellentétben ezúttal valós idejű csetepatékat kapunk, szóval az új idők új dalai miatt benne van a pakliban, hogy ezúttal nem kell majd másodpercenként rátenyerelnünk a szüneteltetés gombra. Ebben az esetben viszont teljesen újra kellene tervezni a harcok helyszíneit, hiszen a lövöldözéshez például már elengedhetetlennek minősül egy valamirevaló fedezékrendszer, a fénykardpárbajokhoz pedig nem ártana „néhány” motion capture, hogy legalább annyira látványosak legyenek az összecsapások, mint mondjuk a Star Wars Jedi-szériában. Mindez ugyancsak rengeteg erőforrást igényel, éppen ezért titkon bízom abban, hogy marad az egyszer már bevált módi, amivel egyrészt pénzt spórol a csapat, másrészt egyetlen régi rajongó sem fog blaszfémiát kiáltani.

star-wars-knights-of-the-old-republic-remake-3.jpg

A világ kidolgozása is ott van a legfontosabb tételek között, mivel ezen múlik leginkább a hangulat, ami egy Star Wars cím esetében egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Igazság szerint én azzal is megelégednék, ha a már meglévő terepeket dolgoznák ki a végletekig a szakik, sokkal nagyobb lenne azonban az örömöm, ha egy picikét kibővítenék a rendelkezésünkre álló területet – a The Witcher remake ugyebár hivatalosan is nyílt világú lesz, szóval talán nem kérek lehetetlent. Óriási lenne például a mostani látványvilág társaságában bejárni Taris városának zsúfolt szintjeit, vagy a sokak szerint mára unalmassá vált Tatuin homokdűnéit – a Kasyyyk erdeiről és a Korriban számos titkot rejtő sírjairól már nem is beszélve. Szintén nem venném zokon, ha az eredeti alkotás tétlenül ácsorgó, vagy épp fel-alá sétálgató NPC-i helyett ezúttal egy kicsit élettel telibbnek érződnének a helyszínek, plusz néhány minijátékkal is bővülhetne a felhozatal, ezzel kitolva a szavatosságot. A Quake 2 remaster extra kampányából (a MachineGames által jegyzett Rise of the Machine) kiindulva pedig egy új planétára sem mondanék nemet – persze nem szeretnék telhetetlen lenni, bőven elég, ha a már meglévőket sikerül úgy átszabni, hogy azok nyújtsanak némi pluszt.

Rengeteg dologban kell tehát remekelnie a Saber Interactive-nak ahhoz, hogy a Star Wars: Knights of the Old Republic remake-je méltó legyen a BioWare több mint húsz évvel ezelőtt megjelent csodájához, eddig viszont nem sok jó hír érkezett a játék háza tájáról, így talán jogos az aggódás. Mint mondottam, én örülnék a legjobban, ha a végeredmény egy polcra kerülhetne a ráncfelvarrott Resident Evil 4-gyel vagy a Motive nevéhez köthető Dead Space-szel, de egyelőre inkább óvatosan figyelem a projekt alakulását – pontosabban figyelném, tekintve, hogy a fent látható bejelentő előzetesen kívül még csak ígéreteket kaptunk.