• Egy kiszivárgott kérdőív számos részlettel szolgál a Mass Effect: Andromeda története kapcsán
  • Az emberiség megmaradt része ezúttal az Androméda galaxisban kutat új otthon után, méghozzá megszálló fajként
  • Fontos feladat lesz a bolygók kolonizálása
  • Vélhetően űrhajónkon szabadon utazhatunk majd a galaxis bolygói között

Eddig szigorúan ügyelt rá az EA, hogy túl sokat ne áruljon el a 2017 elejére halasztott Mass Effect: Andromeda történetével kapcsolatban, ám most egy kérdőíven mégis felfedett néhány izgalmasnak ígérkező részletet. Példának okáért azt, hogy az eddigi három epizóddal ellentétben, most nem az emberi fajnak kell szembenéznie a megszálló idegen lényekkel, hanem az Androméda galaxisban új otthon után kutató emberiség válik az inváziós fajjá. Vagyis tényleg új halálos ellenséggel kell összecsapnunk, csak éppen némi szerepcserével megfűszerezve. Mindeközben azonban egy nagyobb ütközeti is eszkalálódik a háttérben, melynek a galaxis bolygóti benépesítő, eddig ismeretlen teremtmények is részesei lesznek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A kérdőív szerint szabadon bejárhatunk majd egy hatalmas nyitott galaxist, hogy különböző bolygókat fedezzünk fel benne egy csillagtérkép használatával, vagyis valamiképpen űrhajókon utazhatunk a programban. A landolást követően mi vezetjük a kolonizáló osztagot (vélhetően a fő karaktert, Pathfindert irányítva), a mély fejlődési rendszer mellett pedig számos testreszabási opció is a rendelkezésünkre áll, hogy teljesíthessük küldetésünket.

A leírás azt sugallja, hogy a döntéseink ismételten komoly kihatással lesznek a végkifejletre, ezúttal pedig az egész emberiség túlélése függ majd a választásainkon. Ezek szerint pedig az Andromeda biztosan a Mass Effect-trilógia után játszódik, és az idősíkok nem kerülnek fedésbe egymással.

Nektek hogy tetszik a koncepció?