A jó öreg Max Payne nyomozó idén visszatér közénk; igaz, kicsit megváltozott és új helyre költözött, de a külsőségek ellenére ő ugyanaz a cinikus, önmarcangoló zsaru, akit megszerettünk 2001-ben. Ezúttal is két fegyverrel a kezében osztja az áldást, ám nem New York eső áztatta utcáin, hanem Sao Paulo bűnnegyedeiben, ahol új ellenségek és még több veszély les rá.

A ma kiszivárgott első videóból azonban nem látszanak ezek a változások, de elnézzük neki, hiszen csak arra hivatott, hogy felkeltse az érdeklődést, hogy aztán a -- remélhetőleg -- hamarosan érkező rendes trailer ránk zúdíthassa mindazt a jóságot, amin a Rockstar Games emberei dolgoznak, és talán még az is kiderül, kinek az arcképe tükröződik a töltényen. Talán Monáé?