A multiplayert bemutató második fejlesztői videóban a játék legérdekesebb módjáról, a Gang Warsról esik szó. Ez nem más, mint egy saját, a kampányhoz némileg kapcsolódó dinamikus történetre felfűzött játékmód-lista, tehát az első kört például azzal kezdjük, hogy fel kell robbantanunk egy bombát, a második meccsben viszont nem szerepcsere jön, hanem egy új feladatot kapunk, ami vagy nehezedik, abban az esetben, ha nem sikerült felrobbantani a bombát, vagy egyszerűbb lesz, ha sikeresen teljesítettük az első körünket.

Célunk elérésében segítségünkre lesz bandánk (mely állhat kizárólag a barátainkból is, de a publikus opciót választva bárkit befogadhatunk), és a különleges, három szinten fejleszthető képességek. A szintlépéseket követően megkapjuk a klasszikus időlassítást, de olyan képességre is szert teszünk, amivel ideiglenesen egy extra erős fegyverrel apríthatunk, vagy éppen megtévesztés céljából az ellenfél bajtársnak lát minket.

Az új fegyverekhez és képességekhez szükséges XP-t eredményes játékkal szerezhetjük meg, de a vendetták sikeres teljesítésével könnyíthetünk a dolgunkon. Ha az ellenfél egyik játékosa egymás után többször is leterít minket, vérdíjat tűzünk ki a fejére, s ha sikerül megölnünk, extra tapasztalati pontokat kapunk, de ha az összecsapás után életben marad, ő kapja a pontokat.