Az Angry Video Game Nerd egy videósorozat, melyet a kaliforniai független filmes, James Rolfe teremtett 2004-ben. James a Nerd szerepében tetszeleg, ki egész gyermekkorát borzasztóan idegesítő játékok körében töltötte, így felnőve egy frusztrált, ideges fickó lett, aki egy pincében kuksolva gyűlölködik a gamer-kultúra sötét emlékei felé. A széria először YouTube-on hódított, majd felkarolta a ScrewAttack, most pedig már a GameTrailers.com is vetíti -- James a horrorfilmek szerelmeséből hirtelen a retrojátékosok egyik legkedveltebb ikonjává vált, aki a századik videó kiadásakor bejelentette, hogy a világ legrosszabb játékának tartott Atari 2600-as E.T.-t egy mozifilm keretében mutatja majd be.

Nos, ennek immár két éve, James pedig kiadta az első trailert a jövő nyáron DVD-re és Blu-rayre érkező filmből, melynek története szerint a Nerd utánajár a mítosznak, mely szerint az Atari által gyártott E.T.-adaptáció el nem adott és visszaküldött példányait eltemették a nevadai sivatagban. Útja során összeakasztja a bajszát a hadsereggel, megtanul repülni, lerombolja fél Los Angelest, sőt, még szerelemre is lel egy geek csajszi személyében.

Akik szeretik az AVGN-t, azok imádni fogják a lenti trailert -- kár, hogy a megjelenés még messze van.