A Bethesda közzétette, hogy minden előrendelő a korai rajt mellé a Dishonored: Definitive Edition-t is odaadja azoknak akik még most befizetnek Corvo és Emily újabb kalandjára. A mellé kiadott új, közel nyolc és fél perces videóban Emilyt követhetjük, ahogy útja Delilah nagy feltalálójának kastélyába vezet minket, ahol minden fal mozdítható, és gépesített katonák védik hús-vér társaik mellett Kirin Jindosh életét.

A szemfüles, minden kikerülő anyagot figyelemmel követő olvasóinknak feltűnhet, hogy egyik-másik jelenetet korábbi teaserekben már megmutatták, és persze nem az egész pályát, csupán egyes szakaszokat lepleznek le. És bár már láthattuk tegnap ahogy Emily végiglopakodik, és azt is ahogy Corvo küzdi át magát az akadályokon, ettől függetlenül még mindig lenyűgöző látvány, ahogy a Clockwork Mansion falai megmozdulnak egy-egy kapcsoló aktiválásával.