A tavalyi ősz úgy maradt meg bennem, mint „a nagy DRM-botrányok” időszaka, hiszen ekkor került boltokba a Spore, ami sokkolta a népet a botrányosan szigorú (csak három telepítési lehetőség) másolásvédelmével, amiből aztán még egy per is kikerekedett, de a SecuROM miatt a Crysis: Warhead is hasonlóan negatív fogadtatásban részesült. Mostanra már hál' istennek elcsitultak a másolásvédelem körüli botrányok, és az EA is látszólag jó útra tért, hiszen ezek után mérsékelték a játékaik másolásvédelmét, majd a Spore, és most a Warhead esetében is elsimították a keletkezett problémákat.

A ma kiadott ügyes kis program visszaad egy telepítési lehetőséget azzal, hogy azt a gépet, amin lefuttatjuk, „jogosulatlanná” (de-authorize) teszi, így kvázi végtelen számú alkalommal újratelepíthetjük a magyar remeket, de ne feledjük, hogy továbbra is megmaradt az a kikötés, hogy egyszerre csak öt gépen lehet rajta egy adott példány.

Crysis Warhead Deauthorization Tool