A fiúk ugyanis ismét megpróbálkoznak internacionális téren: legújabb kalandjuk, a Memento Mori már megjelent Európa számos pontján, kiadójuk, a dtp sajátos üzletpolitikájának hála, az észak-amerikai debütálás viszont július 7-én esedékes. Ezen apróból érdemes közelebbről is szemügyre venni a portékát.

Emlékezz a halálra!

A szentpétervári, világhírű Ermitázs múzeumban egy festményt ismeretlen személyek egy tökéletes másolatra cserélnek le. A rendőrség erre szakosodott osztályának vezetője, Osztankovics ezredes egy titkos finn társaságot gyanúsít, mely magát Ikuinen Nukkuja (magyarul: Örök Alvó) néven nevezi. A rend hitének alapját egy 15. századi latin mű, az Ars Moriendi (A haldoklás művészete) jelenti, amely azt írja le, hogy egy élete peremén egyensúlyozó ember hogyan pillanthatja meg a Halál Angyalát. Évezredeken át minden művész álma az volt, hogy valahogy eljusson e pillanathoz, és megörökíthesse azt. Ám a rend arra esküdött fel, hogy halandó szeme elé nem kerülhet a Halál Angyalának ábrázolása, így aztán megpróbálják megvesztegetéssel vagy akár halálos fenyegetéssel rábírni a piktorokat, tegyenek le szándékukról – céljuk eléréséért mindenre képesek.

Osztankovics úgy véli, a Rendnek köze lehet a friss esethez, így az egyik legjobb nyomozót, Larissza Ivanovna Szvetlovát bízza meg az üggyel, aki amúgy az Interpol lyoni irodájának is dolgozik. Hősnőnk kapcsolatba kerül egy egykori francia festményhamisítóval, Maxim Durand-nal, aki már amolyan „rablóból lett pandúrként” korábban is besegített a hatóságoknak. Ketten, közös erővel vágnak bele hát a nyomozásba, és kerülnek természetesen igen nagy slamasztikába...

Memento Mori bemutatóMemento Mori bemutatóMemento Mori bemutató

Új dimenziók?

A játék tehát egy klasszikus, külső nézetes point and click kaland, a misztikus-nyomozós fajtából, egyszerre modern és középkori elemekkel. Kiemelt szerepet kap benne két hősünk kapcsolata és annak fejlődése, így az egymással, illetve más karakterekkel való dialógus is, amelynek rendszere megpróbálja elkerülni a műfaj csapdáit: az egymás alatt sorakozó, folyton ismétlődő kérdések helyett egyszerű ikonokra kattintva dönthetjük el, hogy pozitív, udvarias, vagy negatív, agresszív választ adunk, illetve kihallgató jellegű kérdést teszünk fel, de ily módon kérhetünk segítséget társunktól is, ha elakadnánk (bár az esetek nagy részében Larissza és Max külön-külön nyomoznak, azaz felváltva tereljük őket, a kapcsolatot telefonon és e-mailen tarthatjuk egymással). A különféle elágazásoknak, attitűdnek és döntési helyzeteknek hála nyolcféle befejezés vár ránk, így a szokásosnál magasabb az újrajátszhatósági ráta.

A srácok a három dimenziós megjelenítést is igyekeztek úgy kihasználni, hogy az minél jobban „alánk dolgozzon”. A Centauri saját, CPAL3D nevű motorja nemcsak a megfelelő atmoszféráról gondoskodik, a manapság divatos megoldásokkal (dinamikus árnyékok, szórt fények és hasonlók), hanem lehetővé teszi, hogy az adott helyszínt 360 fokban körbeforgassuk, így minden részletét felfedezhessük, sőt fontos helyzetekben a kamera rázoomol bizonyos helyekre, történésekre. A készletünk ugyancsak 3D-s, tehát minden tárgyat az összes oldaláról megvizsgálhatunk, a különféle műalkotásoknál pedig tudományos eszközöket, akár még gázkromatográfot is bevethetünk.

Memento Mori bemutatóMemento Mori bemutatóMemento Mori bemutató

Mint a filmeken...

Az előbbi bekezdésben megemlített dinamikus kamerametódus természetesen végigkíséri az igencsak csavaros sztorit, hiszen a Memento Mori filmszerű rendezéssel készült: a beszélgetésekben moziszerű vágások és mozgások, a fontos akcióknál osztott képernyős közelik várnak ránk, a fő karaktereket egyénileg, aprólékosan animálták le a srácok. Azt pedig talán mondanom se kell, hogy a történetmesélést előre renderelt, magas minőségű videók segítik, közel negyven darab. Helyszínből sem lesz kevés: bejárjuk Franciaország, Oroszország, Skócia, Portugália és Finnország tájait (összesen 46 „díszletben” fordulunk meg), a fontos és híres épületeket pedig, mint az Ermitázs vagy a Téli Palota, valósághűen és részletgazdagon igyekeztek lemodellezni a készítők.

Memento Mori bemutatóMemento Mori bemutatóMemento Mori bemutató

Világmegváltás nincs, kellemes kaland igen

A külföldi, német és francia kiadásról megjelent teszteket elolvasva (az átlagértékelés 70-75% körül van) azt szűrtem le, hogy a fenti, elsősorban a sajtóanyagokból összeollózott állítások jó része igaz, annyi kitétellel, hogy a 18 fejezet elég rövid, 6-8 órányi játékot biztosít (attól függően, milyen gyorsan oldjuk meg a nem túl sok és nem is nagyon nehéz rejtvényt), ráadásul eléggé lineáris is a sztori, ám a fordulatok érdekesek, a cucc kellemes látvány- és hangzásvilágot nyújt, mindezek és a nyolcféle befejezés miatt tényleg kedvet kap az ember az újbóli végigjátszásra. Ha tehát az angol nyelvű szinkront nem szúrják el (a francia például jól sikerült), hamarosan egy kellemesen borzongató kalandjátékkal üthetünk el egy semmire nem jó, zimankós-fagyos nyári hétvégét — ennél többet várni manapság úgyis botorság lenne. Persze nem mindegy az ár-érték arány; a Memento Mori ajánlott ára 29,99 dollár, azaz kb. 6000 forint (az Amazonon ennyiért is árulják), viszont magyar forgalmazásról egyelőre sajnos nem hallottam.