Már 2006 májusában, a fejlesztés bejelentésekor elindult a lavina, egyenesen a venezuelai elnök, a nyíltan amerikaellenes Huga Chaveztől és támogatóiktól, akik abbéli aggodalmuknak adtak hangot, hogy a játék az első lépés egy pszichológiai hadviselésben, mely az elnök elmozdítását hivatott elősegíteni. Most, hogy a játék a megjelenés küszöbén van, újabb tiltakozáshullám indult el. Szervezője a Venezuelai Szolidaritási Hálózat, mely nyílt levélben fordult a világ vallási vezetőihez, hogy petícióban tiltakozzanak a játék ellen. A címzett nem más, mint Bono, a U2 frontembere, aki, amint arról szintén beszámoltunk már, az Elevation Partners befektetőcég egyik alapítója – ez az a vállalkozás, amelynek segítségével sikerült a Bioware/Pandemic uniót tető alá hozni.

A tiltakozás szövege sok újdonságot nem tartalmaz, az erőszak terjedésére, annak társadalomra gyakorolt negatív hatásaira hívja fel a figyelmet. Külön kiemelik, hogy a játékot az a Pandemic Studios készíti, amely az USA hadserege számára készített kiképzést segítő alkalmazást – ez volt ugyebár eredetileg a Full Spectrum Warrior. A felszólalók attól félnek, hogy a játékos összemoshatja a virtuális és valódi világ határait, hiszen a játékban felismerhetőek lesznek a főváros, Caracas utcái, épületei, sőt az országos olajtársaság főhadiszállását is fel kell robbantani, az "utcák népét pedig szitává kell lőni". A Pandemic már közzétette, hogy semmiféle kapcsolatban nem áll amerikai kormányzati szervekkel, ügynökségekkel, nem az ő megbízásukból hegeszti a játékot, és az egész játék fikció, mindez nem hatotta meg a tiltakozókat.

A fejleményeket figyelemmel kísérjük, meglátjuk, Bono barátunk mit szól az ügyhöz. Mindenesetre, anélkül, hogy bármelyik fél mellé is állnék, talán tényleg nem túl szerencsés manapság létező országot választani egy akciójáték hadszínteréül, főleg nem olyat, amely amúgy is fasírtban van az USA-val...