Miért dolgozunk a játékokban?

A szimulátor játékok történetét igen messzire lehet visszavezetni, már az 1980-as években is feltűntek menedzserprogramok (Fortune Builder – 1984), de olyanok is, amikben embert műthettünk (Surgeon – 1986) vagy repülőgépet vezethettünk (F-15 Strike Eagle – 1985). Ebből is látszik, hogy a szimulátor műfaj igen sokrétű, a menedzserprogramoktól a taktikai szimulációkon át egészen az űrutazásig mindenfélébe belekóstolhatunk, általuk megjárhatunk különféle korszakokat (első és második világháború), szakmákat (pilóta, farmer, futballmenedzser), sőt, akár egy teljesen más életbe is belekóstolhatunk.

Hihetetlen, de csak a Steamen 2000-nél több szimulátor van jelenleg. Az első ötven legkelendőbb játék között is találhatunk belőle, például a 29. helyen a Farming Simulator 17 áll, míg a 10. helyet a Planet Coaster foglalja el. De miért ennyire népszerűek a szimulátorok? Miért veszi ennyi ember és miért gyártják tucat számra őket? Nos, ennek próbálok most utána járni.

A városépítős szimulátorok őse, a SimCity 1989-ből.

Merre is népszerűek?

Először is érdemes meghatározni, a világ mely területén örvendenek népszerűségnek a szimulátor játékok, és kik körében. A főleg ezzel a műfajjal foglalkozó SCS Software (egyebek mellett nekik köszönhetjük az Euro Truck Simulator-sorozatot) tulajdonosa, Pavel Sebor szerint az ő játékaik Európában a legkelendőbbek. Azon belül is Lengyelországban, Németországban és Skandináviában, de értek el sikereket Törökországban, Brazíliában és Kínában is, szóval nem csak az öreg kontinenst fertőzte meg ez a dolog, de főleg itt, Európában élik virágkorukat a szimulátorok.

Na és kik körében? Nos, egyrészt a 8-12 éves kisfiúk között, másrészt, és most kapaszkodjatok meg: a 35 éven felüli férfiak is szívesen ütik el a szabadidejüket szimulátorokkal. Érdekes, hogy az SCS Software szerint mindkét csoportban a férfiak dominálnak, bár a lányok és nők sem ódzkodnak a szimulátoroktól, csak ők inkább a Sims-sorozatot preferálják. A fiúk és férfiak sokkal többféle zsánerbe kóstolnak bele, így az ő köreikben elterjedtek a kamion- vagy repülőgép-szimulátorok, esetleg a farmer életet megmutató programok.

Gyereknek lenni élvezet

Valószínűleg a 8-12 éveseket a legkönnyebb megérteni. Mind voltunk gyerekek és ábrándoztunk arról, hogy pilóták, űrhajósok vagy kamionsofőrök leszünk sőt, én ismertem olyan embert is, akinek a szíve kicsi vágya az volt, hogy mezőgazdász legyen. Az ilyen vágyálmokat pedig úgyszólván életre kelthetik a szimulátorok, aminek a gyerekek biza örülnek.

Kiskoromban én például pilóta akartam lenni, méghozzá helikopterpilóta. A Magyar Honvédségben kötelékében akartam repkedni, mint anno apám, így gyerekkorom egyik nagy kedvence az 1997-es HIND című játék lett (a jó öreg LHX-et taszította le a trónjáról), aminek középpontjában a MI-24-es állt. Az egészben amúgy a legszebb, hogy apám ugyanúgy imádta ezt a játékot. Élő példái voltunk a fent említett két csoportnak. Jómagam a 8-12 évesek táborát erősítettem, apám a 35 év felettiek csapatában játszott. Én az álmom miatt játszottam a HIND-del, édesapám pedig azért, mert élete egy olyan korszakát elevenítette meg, amibe visszavágyott.

A vágyálmok megélésére is alkalmasak a szimulátorok. (Kép a HIND című játékból.)

Személyes tapasztalataink pedig tulajdonképpen kivetíthető mindenkire. A gyerekek azért szeretik ezeket a játékokat, mert beleélheti magukat álmaikba, kipróbálhatják magukat bennük. Lehet, hogy sohasem valósul meg az álmuk végül, lehet, hogy pont ez inspirálja őket, és az sem kizárt, hogy az ilyen szimulátorokból jönnek rá, mennyire nem nekik való a dolog.

A felnőtt emberek pedig a szimulátorok által kicsit újraélhetik gyerekkori álmaikat. Ez főleg olyanoknak lehet vonzó, akiknek nem teljesült be. Amikor kiderült, hogy a szemem miatt sohasem lehetek pilóta, a HIND és társai maradtak azok a játékok, amikkel tovább repülhettem. A valóságban nem vezethetek helikoptert, de a videojátékok világában még igen. Harmincegy évesen ezekkel ideig-óráig visszatérhetek gyerekkoromba, és elképzelhetem, hogy mi lett volna ha…

Mondhatjuk tehát azt is, hogy gyerekként a felnőtt életünkbe képzeljük bele magunkat a szimulátorokkal, felnőttként pedig általuk visszatérhetünk gyerekkorunkba.

Egy másik élet reménye

És ha már visszatérés. A szimulátorok vonzóak lehetnek olyanok számára, akik szeretnek más életbe belekóstolni, vagy kipróbálni olyan dolgokat, amiket amúgy sohasem fognak ilyen-olyan okokból. Példának okáért valaki csodálhatja a hatalmas munkagépeket, és szívesen kipróbálna egyet. Nyilvánvaló, hogy soha senki sem fog rábízni egy ötszáz tonnás dömpert, hogy menjen vele egy kört. Viszont egy szimulátor játékban nyugodtan kipróbálhat egy ilyet, biztonságosan, élvezetesen – már ha jó a játék.

Vagy lehetünk orvosok, pilóták, bányászok, kamionsofőrök, autóversenyzők, sport menedzserek, bármi… A szimulátorok talán legvonzóbb tulajdonsága, hogy olyan életekbe kóstolhatunk bele, amikbe máshogy nem tudnánk kipróbálni magunkat vagy azért, mert nincs rá szakképesítésünk, vagy mert ott, ahol élünk, lehetőségünk sincs ilyesmire. Esetleg hiányzik a bátorságunk, netalán lehetőségünk nem nyílik rá. Rengeteg ok lehet.

Hogy újra személyes élménnyel fűszerezzem a cikket, nemrégiben teszteltem a Ships 2017-et. Azért bólintottam rá erre a játékra, mert imádom a hajókat, a kikötőket, az óceánt, ugyanakkor itt Magyarországon csekély az esélye annak, hogy egy hatalmas konténerszállító hajót kommandírozhassak. A legtöbb, ameddig ezen a pályán eljutottam, hogy egy balatoni kikötőben dolgoztam, ugyanakkor a Ships 2017 lehetőséget adott arra, hogy belekóstoljak ebbe a munkába. Sajnos a játék nem sikerült jól, de az már más lapra tartozik.

Példának állíthatjuk e téren a Sims-sorozatot is, ami szó szerint egy másik életet kínál és sok ember pontosan ezért szereti. Általa elképzelt vagy vágyott élet „megélésére” nyílik lehetőségünk. Építhetünk maguknak medencés partiházat, szerény művészkuckót, idilli családi fészket. Ha csak virtuálisan is, de olyasmi részesévé válhatunk, amik a való életben talán meghiúsult, talán még előttünk van. Persze nyilván a sulykot sem szabad elvetni, nem célszerű beleragadni ezekbe a vágyálmokba, virtuális világokba.

Ilyen vityillója csak keveseknek lehet a valóságban, a Simsben viszont bárki megépítheti magának.

Érdemes még megjegyezni, hogy Robert Stallibrass, a Contact Sales alapítója (ez a cég hozzájárult a Camping Manager és Emergency Ambulance Simulator elkészítéséhez) állítása szerint a 35 év feletti férfiak számára azért is vonzó lehet a szimulátorok, mert ezek egy lassabb, békésebb életet kínálnak, amiben megpihenhetnek.

Okulásra is jó

Korábban említettem, hogy a gyerkőcök belekóstolhatnak a jövendőbeli (elképzelt) életükbe, ugyanakkor ez nem csak rájuk igaz. Az igazán jó, részletes szimulátorok az oktatás különböző válfajaiban is segíthetnek. Például jól tudjuk, hogy a Bohemia Interactive az Operation Flashpointnak elkészítette a Virtual Battlespace című változatát, amit a NATO a katonák tréningezésére használ.

Az orvosi egyetemeken is előfordul, hogy szimulátorokon gyakorolják a műtéteket vagy vizsgálatokat a jövendőbeli doktorok, vagy autótervezők így próbálják ki a még csak tervezőasztalon létező kocsikat, és így tovább. Persze eme szimulátorok már nem azok közé tartoznak, mint amit például a webshopunkban megvehetsz, sokkal komolyabbak annál.

Ugyanakkor nekem van olyan ismerősöm, aki a drónozásnak hódol, állandóan ilyen röpködő kütyüket épít, és ő az elképzeléseit először olyan szimulátorokon próbálja ki, mint például a Real Drone Simulator.

Prosztata szimulátor ugyan a boltban nem kapható, de az orvosi egyetemeken nagyon jó oktatóeszközök.

Voltak, vannak és lesznek

Mint látható, a szimulátorokat több okból is lehet szeretni. Megeshet, hogy egy Doomhoz vagy egy Witcher 3-hoz képest első nekifutásra egy Farming Simulator 17 vagy egy Cityconomy nem túl vonzó, már-már nevetséges. Bevallom, én is szívesebben játszom a Witcher 3-mal. Ugyanakkor a Cityconomy pont egy olyan menedzser program volt, amivel belekóstolhattam egy másik életbe, egy olyanba, amit nagyon kicsi gyerekként képzeltem el: kukásautót vezethettem. És míg a közterület fenntartó mindennapjait prezentáló játékot végigjátszottam, a marsi pokoljárásba néhány pálya után beleuntam. Persze a másik aspektusa a dolognak, hogy valószínűleg még egyetlen szimulátorba sem öltem annyi időt, mint a Witcher 3-ba, szóval, mint minden igazságnak, úgy ennek is több oldala van.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem mindegy, milyen szimulátorba kóstol bele az ember. Az olyan, csak a poén kedvéért született „szimulátorok”, mint a Goat Simulator vagy az I Am Bread, még csak véletlen se említhető egy lapon az Euro Truck Simulatorral vagy a Flight Simulator X-szel. Az olyan filléres indie vackokról, mint a cikkben említett Ships 2017 is jobb elfeledkezni.

Konténerhajót nem fogunk Magyarországon vezetni, de a szimulátorokban ez sem akadály. (Kép a Ships 2017 című játékból.)

Viszont az igazán jó szimulátoroknak van létjogosultsága és népszerűségük érthető. Bevallom, amikor először hallottam, mennyire felkapott tud lenni egy Train Simulator, egy Surgeon Simulator vagy egy Bus Simulator, én is vakartam a fejemet és feltettem a kérdést: ki akar ezekkel játszani? Az ARMA népszerűségét megértem, az IL-2 Sturmovikét is, még a Football Manager és az F1 is érthető (bár utóbbi kettővel már akkor sem játszanék, ha puskával fenyegetnének), de miért jó vonatot vagy buszt vezetni, vagy kamiont? Aztán csak elütöttem órákat kukás kocsikat menedzselve, vidámparkot építve, teherhajót rakodva, exkavátort irányítva.

Szóval, hogy válaszoljak a címben feltett kérdésre: azért dolgozunk a játékokban, mert megelevenedhetnek álmaink, vagy, mert betekinthetünk egy másik életbe. Vagy csak azért, mert szórakoztat minket.