Már csak pár nap választ el minket attól, hogy megjelenjen a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 10. Az újonc nagyjából a Windows 8 és a Windows 7 keverékének tekinthető, mely mind a két elődből merített valamit, hogy ezeket összegyúrva egy, összességében jobb felhasználói élményt kapjunk -- legalábbis ez az ígéret.

A régi felhasználók számára minden nagyon ismerős lesz, ugyanis ránézésére semmi sem változott. Ugyanúgy van asztal, tálca és a startmenü is visszatért, de ha egy kicsit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy van változás bőven. Elsőként érdemes jól megvizsgálni a kezelőfelületet, amely egy modernebb, a Windows 8 vonalait magán viselő, elegáns kialakítást kapott; az ikonok, a panelek és gombok is megújultak, hogy modern benyomást kapjunk használat közben, maga a használat pedig a produktivitást segíti. Az egyik új funkció, hogy immáron négy ablak tartalmát is kihelyezhetjük a monitorra, de lehet több asztalunk is, illetve a startmenü is megújult. Nagyjából persze ez utóbbi is hasonlít az elődjeire, de itt most már megtalálhatóak a csempék, amik a Windows 8-ból visszatértek, csak egy kicsit visszaléptek a háttérbe.

A motorháztető alatt még több a változás. A Microsoft gyors, biztonságos és a korábbi programjainkkal kompatibilis rendszert hirdet, mindezt rugalmas munkavégzéssel megfejelve. Itt jön képbe a Continuum, amin keresztül a Windows 10 applikációk képesek egymással kommunikálni attól függetlenül, milyen készüléken vagyunk, így lehetővé téve, hogy az asztalon elkezdett feladatunkat a telefonunkon vagy táblagépünkön fejezzük be.

A Windows 10 nagy újdonsága Cortana, egy virtuális személyi asszisztens, „aki” folyamatosan lesi a kívánságainkat és parancsainkat. Szóban vagy írásban kommunikálhatunk vele, illetve passzív módon megjelenik a böngésző keresősávjában is. Apropó böngésző: ez is új. Az Internet Explorert elfelejthetjük, jön helyette az alapoktól felépített Edge, ami egy ízig-vérig modern böngésző. Ezen jegyzetelhetünk, natív módon oszthatjuk meg az adott oldalt, valamint zavaró tényezők nélkül olvasgathatunk cikkeket.

A Microsoft a gamerekről sem feledkezett meg, és két komoly feature érkezik a Windows 10-zel karöltve. Az egyik, és a kettő közül a fontosabb, a DirectX 12, ami az ígéretek szerint méretes teljesítménynövekedést hoz a leendő játékokban, a másik újdonság pedig az Xbox applikáció. Utóbbin keresztül egyrészt streamelhetjük az Xbox One konzolunk tartalmait a számítógépünkre, másrészt pedig hozzáférést kapunk az Xbox közösséghez: beszélgethetünk, képeket és videókat oszthatunk meg (PC-s játékokból is), és ami igazán érdekes, cross-platform multiplayer meccsekben vehetünk részt. Mindezt természetesen ingyen, PC-n nem kell Xbox Live Gold előfizetés.

A Windows 10 jövő heti megjelenéséhez közelítve igyekeztünk összeszedni nektek a válaszokat a legfontosabb kérdésekre, hogy felkészülten dönthessetek a váltásról.

Mikor jelenik meg a Windows 10?

A Windows 10 világszerte 2015. július 29-én (szerda) fog megjelenni. Ez a hivatalos dátum, de a Microsoft felhívta a figyelmet arra, hogy nem mindenki fogja ezen a napon megkapni az új rendszert. A blogon leírtak szerint hullámokban fogják kiadni a Windows 10-et: elsőként a Windows Insider program résztvevői frissítenek, majd azok, akik lefoglalták a példányukat. Amint indulhat a telepítés, a számítógéped szólni fog, hogy készen áll.

Hogyan szerezhetem meg a Windows 10-et?

A Windows 10 beszerzésének legegyszerűbb módszere az, ha a meglévő rendszerről frissítesz. Ebben a Windows 10 beszerzése (Get Windows 10) alkalmazás segít, ami ellenőrzi az eszközöd kompatibilitását, regisztrál az ingyenes frissítésre, illetve segít megismerkedni a Windows 10 funkcióival.

A Windows 10 beszerzése alkalmazás Windows 7 SP1 vagy Windows 8.1 Update operációs rendszeren, bekapcsolt Windows Update mellett automatikusan megjelenik. Ha ez még nem történt meg, bizonyosodj meg arról, hogy az operációs rendszer legfrissebb változatát futtatod és be van kapcsolva a Windows Update.

Ingyenes frissítés Windows 10-re!?

Igen. A Microsoft egy különleges ajánlat keretében a Windows 7 vagy Windows 8.1 operációs rendszert futtató felhasználóknak lehetővé teszi, hogy teljesen ingyenesen frissítsenek a Windows 10-re. Az ajánlat 2016. július 29-ig érvényes. Ha tehát a rendelkezésre álló egy év alatt nem frissítesz, akkor után már pénzért kell megvenned az operációs rendszert.

Windows Vista és Windows XP felhasználóknak mindenképpen fizetni kell.

Melyik változatra frissíthetek a meglévő Windowsommal?

Az alábbi táblázat segítségével megtudhatod, melyik Windows 10-re vagy jogosult az adott operációs rendszereddel:

windows-frissites.png

Fontos: a Windows 7 és a Windows 8.1 lehető legfrissebb változatát kell futtatni, a Windows Phone 8.1 esetében pedig a szolgáltatótól függ, mikor lesz elérhető a Windows 10. A Windows 7 Enterprise, a Windows 8/8.1 Enterprise és a Windows RT/RT 8.1 nem frissíthető.

Elveszítem a programjaimat a frissítés során?

Részben. Az alkalmazások, a fájlok és a beállítások a frissítés részeként áttelepítésre kerülnek, ám bizonyos esetekben előfordulhat, hogy egyes programok vagy beállítások nem kerülnek át.

Ajánlatos minden friss telepítéssel a gyakran használt programokat is újrarakni. Ebben segít a korábbi cikkünk.

Mi van akkor, ha újra kell telepítenem a gépem?

Idézem a Microsoftot: „Amennyiben a díjmentes frissítési ajánlat keretében egyszer a készüléked felfrissítésre kerül a Windows 10-re és online automatikusan aktiválásra kerül, úgy lesz lehetőség ugyanazon kiadású Windows 10 tiszta telepítésére (pl. adathordozóról bootolva és közvetlenül a Windows 10-et telepítve), ugyanazon készüléken a díjmentes frissítési ajánlat ideje alatt és után is.” Magyarul: a fiókodhoz kapcsolódik a Windows 10 példányod, és bármikor újratelepítheted azt, ha szükségessé válik.

Mi van akkor, ha a gépem valamelyik összetevőjét cserélem?

A Microsoft terméktámogatási oldala azt mondja: „Amennyiben a Windows 10 készüléked hardverkonfigurációja jelentős mértékben módosul (pl. alaplap csere), a Windows újraaktiválása válhat szükségessé. Ez ugyanazon helyzetet jelenti, mint a korábbi Windows verziók esetén (pl. Windows 7 és Windows 8.1). Az ilyen esetekben, amikor a hardver változása visszaállítja az aktiválási állapotot, a díjmentes frissítés nem lesz érvényes a Windows 10 aktiválására.” Egy mondatban: ahogy a korábbi Windowsok esetében, úgy az OEM kiadás is jelentős hardverkonfiguráció-változás esetén lejár. Amennyiben OEM változatú Windows 7-ről / Windows 8-ról frissítesz, ez ingyenes Windows 10 frissítés OEM Windowsnak minősül, újra be kell szerezned a rendszert. Ha nem OEM változatú Windowst frissítesz, természetesen nem kell újra megvásárolnod a Windowst.

Mi a Windows 10 gépigénye?

A Windows 10 gépigény a következőképpen alakult:

  • A legfrissebb operációs rendszer: Győződjön meg róla, hogy a géped a legfrissebb verziót futtatja – a Windows 7 SP1 vagy a Windows 8.1 Update.
  • Processzor: 1 GHz-es vagy gyorsabb processzor vagy SoC
  • RAM: 1 GB, 32 bites rendszerhez vagy 2 GB, 64 bites rendszerhez
  • HDD: 16 GB 32 bites operációs rendszerhez, 20 GB 64 bites operációs rendszerhez
  • Videokártya: DirectX 9-kompatibilis vagy újabb, WDDM 1.0 illesztőprogrammal
  • Képernyő: 1024x600

A Windows 10 lesz magyar változatban?

Lesz.

Cortana használható Magyarországról?

Nem. A szolgáltatás jelenleg csak az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kínában, Franciaországban, Olaszországban, Németországban és Spanyolországban érhető el.