Ennek a hírnek a megírásában nagy segítségre volt gyarfi kolléga, mert blogjában lefordított magyarra minden fontos információt a frissítésről, ezúton is köszönöm neki, hogy megkímélt ettől.

No de térjük a lényegre! Három új fegyverhez lesz szerencsénk a frissítés után. Az első a Flare Gun, ami a Pyro shotgunja helyére kerül, sajátossága, hogy messziről is lángra lobbanthatunk vele másokat. A második a BackBurner, ez egy alternatív lángszóró, amivel egy csapásra végezhetünk azzal, aki nekünk háttal áll, mivel csak így fejti ki a hatását, bónusznak pedig kapunk plusz 50 HP-t is. Az utolsó fegyver az Axtinguisher, amiről már korábban írtam. Ezzel a már lángra gyújtott játékosokkal végezhetünk könnyedén.

A változások közé tartozik még az is, hogy az alap lángszórót átalakították. Ha az alternatív tüzelést használjuk, akkor a fegyver sűrített levegőt lő ki, amivel „elfújhatjuk” az ellenséget, vagy eltéríthetjük a felénk tartó rakétát.



Két új, játékosok által készített pályával is találkozhatunk, ha telepítjük a frissítést. Az egyik a Fastlane nevet kapta, melyet a Badlands nevű térkép ihletett: szimmetrikus pálya szűk folyosókkal és tágas arénákkal. A második a Turbine névre hallgat - egy nagy üzemben lőhetjük szét egymást.

Végül pedig 35 új Pyro-központú achievement kerül bele a játékba pénteken, azaz június 19-én, mikor is letölthetővé válik a frissítés. Erre nem is pazarlom a karaktereket, mind a 35 achievement megtalálható gyarfi blogján magyarul.

Bónusz: nem tudom kihagyni, hogy ne tegyem be az új TF2 videót, a Meet the Snipert, annyira jó és hangulatos!