Az EDGE magazin legfrissebb számában új információk láttak napvilágot a játékról, s ezek szerint a történet nyolc évvel a második rész eseményei után veszi fel a fonalat, mikor Max otthagyta a New York-i rendőrség kötelékét, és új életet kezdve Dél-Amerika egyik legveszélyesebb városába, Sao Paulóba utazott, ahol sütkérezés és koktélok szürcsölgetése helyett testőri állást vállalt el.

Kalandunk kezdetén hősünknek még megvan a dús hajkoronája, ám ahogy sűrűsödnek az események, és lesznek egyre veszélyesebbek a tűzpárbajok, illetve miután egyre komolyabb alkohol- és gyógyszerfüggő lesz Max, úgy alakul át az első képeken látott Bruce Willis imitátorrá.

Max Payne 3 JátékképekMax Payne 3 JátékképekMax Payne 3 Játékképek

A játékban természetesen továbbra is a Bullet Time lesz a legjobb barátunk, (a magazin beszámolója szerint ez gyönyörű vizuális élményt nyújt), s ismerve a Rockstar TPS-ek terén mutatott profizmusát, a normál játékmenettel sem lehet problémánk, már csak azért sem, hiszen a formulát rombolható tárgyakkal, falakkal és fedezékrendszerrel, illetve multiplayer móddal frissítették fel a fejlesztők, így az igazán fontos kérdések a történettel és stílussal kapcsolatosak.

Azt sajnos még továbbra sem tudjuk, hogy pontosan miért és miként keveredett délre kedvenc ballonkabátos nyomozónk, az azonban már korábban kiderült, hogy a fejlesztést végző, a Rockstar vancouveri, torontói, New England-i és londoni stúdióiból összeállított csapat a környezet ellenére szeretné megőrizni a film noire hangulatot, így Max monológjai -- melyeket ismét James McCafferty mond fel -- a helyén vannak, ahogy a fejezeteket összekötő, ezúttal a játék motorjával és McCafferty színészi munkájával készült mozgó képregények is. Ezen stíluseszközök használatával azonban még nem garantált az a komor hangulat, amint úgy megszerettünk, így természetesen érthető a játékosok kitartó szkepticizmusa, hiszen mégiscsak radikális változáson esett át a sorozat. Talán majd az első videó és a további információk eloszlatják a kételyeket...