Az Activision fennállásának eddigi legjobb évét zárta: a kiadó az elmúlt naptári évben 4,85 milliárd dollár bevételt gereblyézett össze, aminek jókora része, 1,76 milliárd dollár az év utolsó negyedében, a mindig nagyon pörgő karácsonyi szezonban jött össze, de a digitális terjesztés terén sem szégyenkezhetnek, hiszen ez a teljes bevétel 32 százalékát tette ki, vagyis 1,54 milliárd dollárt. Ha a kiadásokat levonjuk és figyelembe vesszük az adózást is, a profit 2012-re 1,14 milliárd dollár, az év utolsó negyedévére pedig 354 millió dollár.

A kiugróan jó év főként a Call of Duty-széria két legutóbbi részének köszönhető, melyek mind nagyon rövid idő alatt hoztak egymilliárd dollárt a konyhára, de nem szabad elfeledkezni a Skylanders franchise-ról, ami a fennállása során már átlépte az egymilliárd dollár bevételt és a 100 millió eladott játékot. Továbbá a Blizzard is nagyon jól teljesített, hiszen a Diablo III-at sokan vették meg, s noha a World of WarCraft előfizetőinek száma „csak” 9,6 millió, ez jobb, mint a Cataclysm idején jegyzett 9,1 millió.

A jövőben az Activision nagy bevételre számít a jól menő sorozataira támaszkodva, de azt nem várják, hogy hasonló teljesítményt tudnak nyújtani, mint 2012-ben, a gazdasági helyzet és a közelgő konzolváltás miatt. Idén a bevétel terén 4,08 milliárd dollárt és 1,16 milliárd dollár profitot szeretnének.