Persze már régóta ott motoszkál mindenkiben a kérdés, hogy meddig lehet nyújtani a rétest, hány olyan nagy korszaka volt az emberi történelemnek, amiből el lehet mesélni, fel lehet dolgozni egy totális háborút. A brit legények és japán gazdájuk épp ezért most feltalálta a spanyolviaszt: ha sok korszaka nem is, legendás figurája annál több, olyan vezérek, akik meghatározói voltak koruknak. A most bejelentett cím egyfajta oldalág, a társmédia szakkifejezésével spinoff, mely tartalmazza a széria minden ismertetőjegyét, mégis teljesen új irányt szab annak, egyetlen karaktert állítva a középpontba — Bonaparte Napóleont.

A Napoleon: Total War három eltérő, sztori vezérelt kampányra bomlik, amelyek együtt mesélik el a francia hadvezér és császár felemelkedését és bukását. Az első két rész a fiatal és vakmerő generális itáliai és egyiptomi hadi tetteit játszatja le velünk, míg a harmadik a Moszkva elleni hadjáratot és végül a mindent eldöntő csatát Wellington ellen, Waterloo harcmezején. A csavar ez egészben persze ott van, hogy nemcsak Bonapartét irányíthatjuk, hanem ellenfeleit is, így kedvünk szerint átírhatjuk a történelmet, új irányt szabva  hősünk és Európa sorsának.

Az ígéretek szerint eddig nem látott intenzitású, epikus ütközetekben vehetünk részt, filmszerű történetmeséléssel, a történelmi események valósághű újrateremtésével, új taktikai lehetőségeket kínáló fejlett fegyverzettel, a jól ismert és megszokott TBS/RTS eleggyel, a játékmenet pedig feladatokra épülő küldetésekből áll, melyek sandbox jellegű körítést kapnak, azaz a fejlesztők nagy szabadságfokot adnak a kezünkbe. A multiban minden lesz, mint a búcsúban: steames achievementek, játékbeli bónuszok, egyenruha-szerkesztő, no meg hangkommunikáció, ahogy az ma már alapvetés.

A bejelentés mellé képek és egy videó is társul, csinos mindahány (a németül beszélő Napóleonért én kérek elnézést, kissé komolyan vette a SEGA ezt a kölni bemutatkozást...), a játék maga pedig fél év múlva várható, azaz 2010 februárjában.