A Nintendo Wii U nagy reményekkel került a boltokba, de hamar világossá vált, hogy az utód nem tudja megismételni a Wii sikereit. Többször is hallhattuk, hogy az eladások jóval az elvárások alatt teljesítenek, ennek egyenes következménye pedig az volt, hogy több nagyobb cég elpártolt a platformtól -- az EA és a Bethesda nem is tervez jelenleg semmilyen programot az egyébként veszteségesen árult Wii U-ra.

Ez nagy probléma a Nintendo számára, amely noha nemrégiben sikeresen hozta egyenesbe a szintén rosszul kezdő 3DS-t, egyelőre nem tud érdemi előrelépést tenni az új asztali konzol terén, bár a gond forrását a cég vezetése is tisztán látja. Ivata Szaturo igazgató úgy véli, hogy a kevés minőségi szoftver a ludas a gyenge teljesítményben, nem pedig a konzol ára, ahogy azt páran feltételezték.

Az elgondolás az, hogy ha tényleg az árral lenne a gond, akkor jóval többen vennék a Wii U olcsóbb, 100 dolláros alapkiadását, mint a drágább, de jobban felszerelt Premium verziót. A helyzet azonban ennek pont az ellenkezője, ugyanis a többség a költségesebb gépre teszi a voksát, tehát a játékok hiánya okozza a gyenge, az előző negyedévben csak 160 ezres eladást eredményező teljesítményt.

Ivata azonban azt már nem mondta, hogy erre a gondra mi a pontos megoldás, s mikorra tudják növelni az eladásokat. Az igazgató csak annyit közölt, hogy a piacot minőségi termékekkel kell ellátni, ez az egyetlen megoldás.

wiiuconsoleandcontroller1.jpg