• No Man's Sky megjelenés
  • 2016. június 22.
  • Lesz Limited Edition PS4-re
  • És Explorer's Edition PC-re
  • A minimum gépigényt is megtudtuk

Senki sem lepődött meg azon, hogy március 3-án mégsem jelent meg a No Man's Sky, a mai napnak azonban mégis van jelentősége, a Hello Games ugyanis most jelentette be a pontos premierdátumot, illetve azt, hogy lesz limitált és gyűjtői kiadás. Előbb azonban a lényeg:

A NO MAN'S SKY JÚNIUS 22-ÉN JELENIK MEG EURÓPÁBAN.

Kicsivel több, mint három hónap múlva tehát már itt az év egyik legjobban várt játéka, az előrendelések pedig már meg is nyitottak. Ahogy arról korábban beszámoltunk, 60 dollár lesz a program, Európában azonban, a megszokott módon, 60 euróval vagyunk kénytelenek számolni. PC-n a Steam és a GOG egyaránt várja az érdeklődőket, akik már most lecsapnának a csomagra.

A játék limitált kiadásban is kapható lesz, de egyelőre úgy tűnik, hogy csak PS4-re. A csomagban fémdoboz, 48 oldalas művészeti album, egy exkluzív képregény és dinamikus PS4 háttér lapul, valamint egy Starter Kit, ami gyorsabb hajót, extra nyersanyagot és egy Boltcaster SM fegyvert ad a kezünkbe, már a kezdéskor. A csomag 100 dollárba kerül.

no-mas-sky-limited-edition.jpg

A gyűjtői kiadás ezzel szemben csak PC-re jelenik meg, és ironikus módon, ez tényleg limitált, nem úgy, mint a Limited Edition. Összesen tízezer példány készül az Explorer's Editionből, amiben egy űrhajó makettet kapunk, valamint egy kitűzőt, egy hátteret a makett számára, illetve egy most még titkos valamit, amit majd a megjelenéskor mutatnak be. Az Explorer's Edition 150 dollárba kerül, és az iam8bit árusítja.

no-mans-sky-explorer-s-edition.png

Végezetül a minimum gépigényre és fény derült, és úgy tűnik, nem kell majd tömegeknek gépet újítani, elég kevéssel is beéri a program. Íme:

No Man's Sky MINIMUM GÉPIGÉNY:

  • Operációs rendszer: Windows 7 
  • Processzor: Intel Core i3 
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: nVidia GTX 480 
  • HDD: 10 GB