GURU Extra PC GURU Címlapok PC GURU - 2011Szerkesztő tervez, kiadó végez -- tartja a régi mondás, ami megállja a helyét napjainkban is, hiszen hiába tettünk meg mindent azért, hogy a The Elder Scrolls V: Skyrim időben megérkezzen a szerkesztőségünkbe, a Bethesda európai képviselete megmakacsolta magát, és úgy döntött, hogy csak a megjelenéssel egy időben biztosít nekünk tesztpéldányt (és ugyanígy döntött az Activision és a Rockstar is).

Még szerencse, hogy a Ubisoft sokkal rugalmasabb, mint az említett többi cég, így ők időben elláttak minket Assassin's Creed: Revelations tesztlemezzel, minek köszönhetően az elsők között számolhatunk be nektek a játék során szerzett tapasztalatainkról. Persze nekik is volt egy feltételük, méghozzá az, hogy csak november 14-én jelenhetünk meg a teszttel, ezzel egyben meg is magyaráztuk a kényszerű csúszás okát.

TESZTEK ÉS BEMUTATÓK

A kiadók töketlenkedése ellenére azért így is sikerült 16 tesztet zsúfolni a magazinba, többek között a már említett Revelationst, a Battlefield harmadik részét, befutott az új Gyűrűk Ura játék, a War in the North is, az olyan érdekes apróságokról nem is beszélve, mint a Dead Rising 2: Off the Record, a Stronghold 3, vagy éppen a hihetetlenül szórakoztató Orcs Must Die! A kínálatban szerepel még filmadaptáció, sportjáték, és akad néhány érdekes DLC is -- az elérhető tesztek teljes listáját erre találhatjátok.

Novemberben is PC Guru!Novemberben is PC Guru!Novemberben is PC Guru!

Itt az ősz, mindenki a megjelenő sikercímekre koncentrál, ám ennek ellenére csordogáltak információk a készülőben lévő játékokról is. Kipróbáltuk például a Star Wars: The Old Republic bétáját, és Chris négy oldalon meséli el nektek a tapasztalatait. Aztán itt van az öreg Max Payne, akinek a harmadik kalandja talán mégsem lesz akkora szentségtörés, mint amilyennek elsőre gondoltuk. Ezen felül bevizsgáltuk még az új WoW-kiegészítőt, a Mists of Pandariát is, továbbá csemegéztünk néhány kevésbé ismert, de annál érdekesebb program (Captain Morgane and the Golden Turtle, Heroes and Generals, Street Fighter X Tekken) közül.

Star Wars: The Old Republic JátékképekMax Payne 3 JátékképekHeroes & Generals Játékképek

A hardverek terén nekiestünk egy, a gamerek számára is kiváló Asus laptopnak (N55SF), bevizsgáltunk egy 3D-s LG monitort, elmerültünk az SSD-k világában, és természetesen jelentkeznek a megszokott rovatok, úgy, mint a Guru ÁLOM PC, a Mentőöv, vagy éppen a rövidebb, de annál tartalmasabb hírek és hardverbemutatók.

TELJES JÁTÉK, AKÁR MAGYARUL IS!

Teljes játékunk ezúttal a Divinity 2: The Dragon Knight Saga, amely tartalmazza az alapjátékot (Divinity 2: Ego Draconis), illetve a mellé készült kiegészítőt (Flames of Vengeance). ]{redenc mester egy cikkel odébb értekezett a játékról, röviden annyit érdemes tudni a programról, hogy egy jófajta RPG-ről van szó, ami több mint hatvan órán át képes lekötni a játékost. Emellé jó hír, hogy mostanra elkészült a program teljes magyarítása is, amit INNEN tölthetnek le az angollal hadilábon álló játékosok.



GÉPIGÉNY: Dual Core 1,8 GHz CPU, 1 GB RAM, 256 MB Shader Model 3.0 VGA, 13 GB HDD, Windows XP SP2/Vista/7, Direct X9

EZÚTTAL IS POSZTERMELLÉKLET!

Az extrák között ezúttal ott van öt videoteszt (Battlefield 3, FIFA 12, Orcs Must Die!, Heroes VI, The Cursed Crusade), találhattok a magazinban tippek-trükköket a hamarosan PC-re is megjelenő Arkham Cityhez, és persze nem feledkezhetünk meg a közel A2-es méretű poszterünkről sem, amelyen ezúttal a Battlefield 3 kapott helyet.

Novemberben is PC Guru!

FIGYELEM! MŰSORVÁLTOZÁS!

A korábban közölt időponttal ellentétben a 2011/12-es PC Guru nem november 10-én (csütörtökön) fog megjelenni, hanem november 14-én (hétfőn). Megértésetek és türelmeteket köszönjük!