Szóval a szóban forgó cím egy hack ’n’ slash, ráadásul az ókori Görögországban, evégből ugyebár a Titan Questre hajaz, ami pedig a Diablóra (ami pedig a Rogue-ra). Ám a csapat állítása szerint annyiban tér el a műfaj királyától, hogy itt a harcok hangsúlyosabbak lesznek, sőt egyenesen azt mondták, hogy olyan lesz a hirig, mint amikor a World of Warcraftot szólóban tolod. A háttér ugye adott, így a körítés is, tehát legendás lények, szörnyek, garmadával, ők pedig egyedi képességekkel bírnak, így meg kell találni a legtáposabb fegyvert és a legjobb skillt a lenyomásukra, ami némi taktikai érzéket követel az amúgy a műfajra jellemző, agyatlan, bár felettébb élvezetes mészárlással szemben.

Az alapfelütés annyiban több, hogy kilenc isten kiállít egy-egy hőst, avatárt, és karakterünkkel (lehet nő vagy férfi) ezekből kell kiválasztanunk a számunkra legszimpatikusabbat, persze ez rögtön az archetípusokat is  meghatározza, azaz azt, hogy harcossal, íjásszal, vagy mágussal nyomulunk. Nem tudom megállni, hogy a hivatalos szlogent ide ne idézzem: „Devet bohu. Devet hrdinu. Jeden vitez.” Nos tehát, ha megvan a „vitez”, nekivághatunk a a kalandoknak, hogy lengegatyás parasztlegényből csillogó vértezetű, rettegett hőssé váljunk - csakhogy eközben a másik nyolc hérosz is hentelni kezd bőszen, így velük is versenyzünk, amit egyébként természetesen választott istenünk a maga módján támogatni fog.

A sztori a hellén birodalom 12 szigetén játszódik, ami egyben más-más környezetet is jelent, sivatagból vadonba, mediterrán tájról havas tájra visz minket a legendárium. Kb. 30 óra játékidőre számíthatunk, és az említett felállás azt jelenti, hogy a fejlesztők szerint érdemes lesz kipróbálni mind a kilenc hőst, hiszen mindegyik más-más élményt ígér. Lesz pár meglepetés is, ez azonban még tényleg titok, arénaharc tuti, más mókákra várunk türelemmel. A megjelenítésről egy „olcsó, de ügyes” motor, a szintén cseh Centauri Production CPAL3D nevű erőműve gondoskodik (ha valakinek – rajtam kívül – mond ez valamit, ennek első verziója hajtotta a „Gooka: The Mystery of Janatris” című karakterfejlődős kalandot, melynek, maradjunk ennyiben, nem a grafika volt a fő gyenge pontja...). A képek, melyeket megtaláltok a galériában, „ahhoz képest” nem rosszak, főleg a táj hangulata teszik nekem, és a pókok is csinosak...

Megjelenés valamikor tavasszal (II. negyedév), persze odahaza, ékes cseh nyelven (ára: 999 korona), a lokalizált verzióra szerintem rá kell pihennünk picit. Mindegy, célnak megfelel...