Mielőtt azonban rátérnénk a címben és a beharangozóban is emlegetett visszatérésre és ajándékra, tekintsünk kicsit a múltba! 1994-ben két, a komputeranimációban és a speciális effektek készítésében igencsak jártas szakember, Sherry McKenna és Lorne Lanning játékcéget alapított azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy komplett univerzumot, és ebben öt játékot. Ezt az univerzumot Oddworld („fura világ”) névre keresztelték, önmagukat pedig ennek lakóiként aposztrofálták: Oddworld Inhabitants.

Oddboxx: egy legenda visszatérA tervezett széria első része 1997 szeptemberében jelent meg Oddworld: Abe's Oddysee néven, és lett egyből milliók kedvence annak ellenére, hogy sok helyen őrületesen frusztráló volt ellenőrzőpontos mentési rendszere -- ám ezt leszámítva látványvilágában, zseniálisan kitalált mechanizmusában minden idők egyik legjobb 2D-s platformcímét tisztelhetjük benne. A játék sztorija szerint a gonosz glukkonok rabszolgasorba taszították a mudokonokat, és gyárakban, bányákban dolgoztatják őket. Egyikük, Abe, egy húsfeldolgozó üzemben rádöbben, hogy a biztos halál vár rá, így elhatározza, hogy megszökik, és magával viszi társait is, amennyit csak tud. A játék kétféle befejezéssel bírt, attól függően, hogy sikerült-e legalább ötven rabot kiszabadítanunk -- ám ez nem volt egyszerű feladat, Abe minden képességét be kellett vetnünk a dolog érdekében, és olykor atomkemény, olykor szimplán idegesítő feladatokat és feladványokat megoldanunk, no meg túlélnünk a pályákat, hiszen egy bekapott ütés vagy lövés azonnali halált, és a legközelebbi checkpointra visszapakolást vont maga után.

Oddboxx: egy legenda visszatérEzt a valóban nem túl jól sikerült játékelemet szerencsére az 1998 novemberében debütált Oddworld: Abe's Exoddus eliminálta a gyorsmentés funkcióval, így aztán valóban igazi platformlegendává vált. A folytatásban amúgy Abe barátunknak egy sörgyárat kell szabotálnia, amely a mudokonok csontjából és könnyeiből főz italt a glukkonoknak -- elsősorban oly módon, hogy a rabszolgákat utasítja bizonyos feladatok elvégzésére. Ismét kétféle befejezés várt ránk, a jóhoz azonban immár 150 komát kellett szabadlábra helyezni (sőt, háromszáz megmenekült mudokon után egy meglepetés várt ránk). Fontos megjegyezni, hogy ez a felvonás a srácok saját terminológiája szerint nem tartozik bele a pentalógiába, hanem amolyan „expanzió” az első részhez, azaz a sztori annak folytatása, de maga a játék egy bónuszanyag.

Oddboxx: egy legenda visszatérAz „igazi” második rész a Munch's Oddysee volt, amely bánatunkra már elhagyta a PC-t, hiszen a Microsoft éppúgy lecsapott rá, mint a Bungie-féle Halóra, és azzal együtt az új konzol, az Xbox egyik nyitócíme lett 2001 novemberében. Ennek címszereplője egy kétéltű, békaszerű gabbit, aki fajtársait keresi, Abe pedig azt a megbízást kapja, hogy segítsen neki. A mechanizmus hasonló volt az eddigiekhez (kivéve, hogy immár két hőst terelgethettünk, szabadon váltva kettejük között attól függően, mikor melyikük speciális képességére van szükségünk), ugyanúgy jó/rossz befejezéssel, a grafika azonban már valódi 3D. A Munch Oddysee összességében egy remek, bár sajnos kissé repetitív játék lett.

Oddboxx: egy legenda visszatérA legutolsó Oddword játék a Stranger's Wraith, amely 2005 januárjában jelent meg, ugyancsak Xbox-exkluzív címként, és már egy vadnyugati környezetben játszódó külső nézetes akció/kalandként (bár élő muníciót használó számszeríjunkkal belső nézetben célozhatunk). Főhősünk a fejvadász Stranger, akinek bűnözők elfogásával elegendő pénzt kell összekaparnia, hogy megmentsen „valakit”, mindehhez erőszakot vagy lopakodós/leütős metódust is használhat (az élve elkapott törvényen kívüliekért több moolah, azaz fizetség jár). A Stranger's Wrath egy minden elemében kiváló játék, a közönség és a kritikusok is szerették.


Nos akkor tehát a jó hír, ami szerintem 2010 egyik bombameglepetése: az Oddworld Inhabitants ugyanis ezt a négy remek játékot egybecsomagolva, Oddboxx néven, digitális terjesztésben piacra dobja PC-re, ami egyben azt is jelenti, hogy megkapjuk a két xboxos „mostohagyermek” átiratát is. A pakk a Steam, az IGN D2D, a Stardock, az Amazon és a GamersGate rendszerében lesz megvásárolható, egyben, de címenként külön-külön is, az alábbi árakon:

Oddboxx 19,99 Ł 24,99 € 24,99 $
Abe's Oddysee 3,99 Ł 4,99 € 4,99 $
Abe's Exoddus 3,99 Ł 4,99 € 4,99 $
Munch's Oddysee 6,99 Ł 9,99 € 9,99 $
Stranger's Wrath 11,99 Ł 14,99 € 14,99 $


(Aki szeretne ingyen hozzájutni, az benevezhet a készítők által kiírt pályázatra, amelyben nem kell mást tenni, mint összehozni Abe, Munch vagy Stranger „urakat”, illetve a friss eseményeket (konkrétan az Obbboxxot) egy képre és azt kirakni a srácok Facebook-oldalára -- a legmókásabb alkotás beküldője kap egy letöltési kódot ajándékba.)

Az Oddboxx megjelenésének pontos dátuma egyelőre nem ismert, az biztos, hogy még idén szert tehetünk rá.