A Firaxis Games műhelyében készülő XCOM: Enemy Unknown szépen halad a boltok felé, sőt a fejlesztők már ki is tűzték a premier dátumát. A játék PC-re és konzolokra október 9-én fog megjelenni Észak-Amerikában, a világ többi pontján pedig október 13-án. A stratégiai játék mellett azonban ne feledkezzünk meg a másik XCOM-projektől, ami csak nem akar megjelenni. A Take-Two friss gazdasági jelentéséből kiderült, hogy a 2K Marin által fejlesztett XCOM-FPS idén sem fog megjelenni, hanem csak valamikor a 2014-es gazdasági évben, ami 2013. április elsejétől 2014. március 31-ig tart.



Megtudtuk továbbá azt is, hogy a kiadó veszteséggel zárta az évet: 826 millió dollár bevételt könyveltek el, ám a levonások után a végeredmény 109 millió dollár veszteség lett. A cég ezek láttán azonban nem különösebben aggódik, s jövő ilyenkor 1,75-1,85 milliárd dollár bevételt remélnek, ami azért érdekes, mert az ismert felhozatalban nincs olyan játék, ami ekkora lökést tudna adni az eladásoknak. Az biztos, hogy a gazdasági évben a Borderlands 2, az NBA 2K13, az XCOM: Enemy Unknown és a BioShock: Infinite fog befutni, s noha mindegyik program sikervárományos, ahhoz hogy a várt eredményt kapjuk, egy igazi nagyágyú kell -- s ha a korábbi adatokból indulunk ki, ez csak egy Rockstar-játék lehet, mégpedig a GTA V. Vajon idén ősszel, vagy jövő tavasszal fog megjelenni a játék?