A február 17-én megjelenő The Lost and Damned névre keresztelt letölthető epizód nem csupán egy egyszerű DLC lesz, hiszen annyi újdonságot pakoltak bele a Rockstar szorgos emberei, hogy egy teljes játéknak is felfogható. A kiegészítőben, attól függően, hogy milyen tempóban játszunk, 12-20 órányi játékidő áll majd előttünk, arról nem is beszélve hogy a csupán 20 dolláros árcédula mellé új helyszíneket, szereplőket, fegyvereket, autókat, minijátékokat (pl. szkander), internetes oldalakat és zenéket kapunk, illetve a multiplayer szekció is kibővül.

Olcsó, de jó lesz a Lost and DamnedOlcsó, de jó lesz a Lost and DamnedOlcsó, de jó lesz a Lost and Damned

Az epizód főszereplője Johnny Klebitz, becenevén „Johnny, a zsidó” aki a The Lost motoros banda első embere, azt követően, hogy a korábbi főnököt, Billyt elvonóra küldték. Johnny jól érzi magát a vezetői szerepkörben, magabiztosan, hiszen nem csekély hatalom összpontosul a kezében, de mikor Billyt kiengedik, megszűnik a béke. A volt főnök inkább az esztelen agresszióban és a pitiáner drogügyletekben látja a fejlődés lehetőségét, de Johnny szerint ennél többre hivatott a banda, így kettőjük között egyre nagyobb feszültség halmozódik fel, azonban az ellentéteinket kénytelenek vagyunk néha félretenni és együttműködni, hiszen egy bandaháború dúl a The Lost és az Angels of Death bandák között, így nem csak a zsarukkal és Billyvel, de még velük is meggyűlik a bajunk.

A GTA IV és a kiegészítők története egy időben készült el, mert az írók a kezdetektől fogva letölthető tartalmakban gondolkodtak, ezért is sikerült megoldani azt, hogy -- nem úgy, mint a DLC-k többségénél -- a történet valóban átgondoltnak és jól megírtnak érződik, nem egy olyan tessék-lássék módon a játék végére vagy közepére biggyesztett valaminek. Ez a profizmus abban is meglátszik, hogy Nikóhoz képest Johnny karakterének teljesen más kisugárzása van, hiszen motorosunk nem egy vicces akcentusú bevándorló, hanem egy kőkemény városlakó, akinek rengeteg ismerőse és rejtekhelye van, na meg egy mindenre kész motoros bandája.

Mivel az alapjáték és a kiegészítő története az írók munkája folyamán szépen összefonódik, ezért itt-ott találkozni fogunk Nikóval és társaival. Akik játszottak a GTA IV-gyel, talán emlékeznek a Blow Your Cover című küldetésre, amiben Nikót és Playboy X-et azzal bízták meg, hogy egy ismeretlen személytől vegyenek át egy drogszállítmányt. Nos, ez az ismeretlen személy a mi Johnny fiúnk volt, és a DLC-ben az ő szemszögéből élhetjük át az említett küldetést -- de várhatóan más helyeken is kapcsolódni fog a két játék.

Olcsó, de jó lesz a Lost and DamnedOlcsó, de jó lesz a Lost and DamnedOlcsó, de jó lesz a Lost and Damned

A játékmenet amúgy drámaian nem változott, de azért a fejlesztők néhány problémás részét kijavították, továbbá csiszoltak a grafikusmotor teljesítményén, és a járgányok -– különösen a motorok -– kezelésén, elvégre ezen ülünk majd a legtöbbet. A vasparipák menetstabilitása sokkal jobb lett, így nyugodtan nekidöccenhetünk egy másik kocsinak vagy motorosnak, de még az oszlopokat is nyugodt szívvel döntögethetjük, nem kell attól félni, hogy leesnénk.

Amellett, hogy a játékban új autók jelentek meg, elsősorban a motorokon van a hangsúly -- főleg a miénken, amiből csak egyetlen egy darab van egész Liberty Cityben, de ha elveszne vagy totálkárossá törnénk, nincs semmi gond, hiszen bármikor kérhetünk egy újat Clay barátunktól, akit egyúttal a járgányunk egyedivé tételével is megbízhatunk.

A zenei repertoár mellett a fegyverarzenálunk is jócskán kibővült, hiszen megjelent a csőbomba, aminek majd nagy hasznát vesszük a bandaháború során, de egy új rakétavetőt is kezelésbe vehetünk, ami ugyan gyengébb annál, amit Niko használt, de gyorsabban lehet újratölteni és messzebbre is hord, a lefűrészelt csövű sörétes puska pedig garantáltan a legjobb barátunk lesz, révén, hogy a motoron ülve is használhatjuk.

Mint láthatjuk, a Rockstar igazán keményen dolgozik, és belead mindet, hogy egy kiváló DLC-t kapjanak a rajongók -- már csak azt szeretnénk, hogy PC-re is elkészítsék...

Malc:



Billy: