Pár évvel a Dragon Rising eseményei után az amerikai haditengerészet gyalogságát a háború tépázta Tádzsikisztán festői tájaira vezénylik ki ahol -- egyelőre még -- ismeretlen felek ontják egymás vérét a Vakhsh folyó (helyi nevén Kyzyl-Suu, vagyis vörös folyó) partján. Ezen a változatos terepviszonyokkal rendelkező és érdekes taktikai lehetőségekkel kecsegtető helyszínen pedig egy drámai, három különálló fejezetre bontott történetnek leszünk a részesei, melyet egymagunk, vagy ha igazán élethetű élményre vágyunk, három barátunk részvételével is teljesíthetünk.

„Az Operation Flashpoint: Red Rivert a négy fős kooperatív játékmód köré építettünk, amelyhez egy komoly történetet, új ellenfeleket és harci helyzeteket adtunk, hogy a játékosoknak egy hiteles és magával ragadó háborús élményben legyen részük.” -- Sion Lenton, a játék kreatív igazgatója.

A játékmenetet érintő újítások között egy egyszerűsített parancs- és felszereléskezelőt, javított mesterséges intelligenciát és új harci helyzeteket (például közelharcok vagy az extra kooperatív küldetések során a túlerővel szembeni visszavonulás) találunk, valamint egy, a kasztrendszerhez kötődő új XP-jutalmazási szisztéma is bemutatkozik, ami bónuszpontokat ad, ha a szerepünknek megfelelően cselekszünk a harctéren.



Az Operation Flashpoint: Red River valamikor 2011-ben fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.