• Az Assassin’s Creed-sorozat egykori kreatív vezetője új stúdiót nyitott
  • Montrealban elindult a Panache Digital Games
  • Még nem tudjuk, min dolgoznak

Patrice Désilets, az Assassin’s Creed-sorozat atyja eléggé zavaros, egyáltalán nem barátságos körülmények között távozott a Ubisofttól, de a negatív tapasztalatok szerencsére nem szegték a kedvét, és folytatja a pályafutását a játékiparban egy új stúdió élén.

Désilets ezúttal nem egy nagy cég kötelékébe tartozik, hanem a maga ura, ugyanis Montrealban megnyitotta a Panache Digital Games stúdiót, és… és hát ennyi. Egyelőre más nem derült ki, így nem tudjuk, hogy min dolgoznak, ha egyáltalán már elkezdtek valamit, csupán egy pofás logó és üres honlap áll a rendelkezésünkre.

Felmerülhet persze, hogy Désilets itt fogja valóra váltani a Ubisoftnál megfeneklett játékötletét, a nagy dobásnak ígért 1666-ot, de ez kizárt, azt ugyanis a Ubisoft befagyasztotta, ezzel megtartva a jogokat, amiket fel kellett volna adniuk, ha a játékot elkaszálják. A Panache Digital Games tehát kénytelen egy új ötlettel előállni, s már várjuk, mi lesz az.

panache-digital-games.jpg