Ron Gilbert mindig is imádott viccelni, és ez szerencsére nincs másként most sem. A híres játéktervező a Monkey Island 2 első verziójának bétájából gyűjtött össze pár mókás hibajelentést. A gyöngyszemek Ron könyvszekrényéből kerültek elő, azt pedig, hogy miként maradtak fent, ő maga sem tudja megmondani.

"GB át tudja verni LeChuckot úgy, hogy az bepörögjön és végtelenül rángassa az alsónadrágját. GB így többször is fel tudja szedni LeChuck gatyáját."

Ez egy B típusú hiba volt, ami azt jelentette, hogy "tényleg csúnya (de a játék ettől még befejezhető)", míg egy C típusú bug a "remek lenne, ha ki tudnánk javítani" kategóriát jelölte. A képek egyébként felérnek ezer szóval, angolul tudóknak nem egy kellemes percet okozhatnak.





(Az adatlap és a képek az idén nyáron megjelent Special Editionből származnak.)