• Bekerült a híressé vált mém
  • Random lehet előhozni
  • Spoileres tartalom következik!

Az október 20-án megjelenő Marvel's Spider-Man 2-ben Peter Parker és Miles Morales szerepében is játszhatsz majd, sőt, egyetlen gombnyomással válthatsz a két hálóhintázó szuperhős között. Korábban nem erősítették meg, hogy a másik Pókember mit csinál majd, amikor nem te irányítod, de a kikerült tesztekből már egyértelmű, hogy teszi a maga dolgát és óvja New York biztonságát. Danny Peña és a Marvel's Spider-Man 2 társ-animációs igazgatója, James Ham nemrégiben adott interjújából kiderült, hogy a játékosok akkor is belebotlanak majd Miles Moralesbe, amikor Peter Parkerként játszanak – és persze fordítva. Sőt, Ham azt mondta, hogy láthatod amint a másik Pókember aktívan tevékenykedik New York utcáin, azaz például bűncselekményeket akadályoz meg.

tmp-name-3-529-1670731784-27116x9.jpg

Jópofa, hogy egy-egy ilyen random balhé során együtt harcolhattok, és utána lehet pacsizni a másik szuperhőssel – de ez még nem minden! Az ITTENI rövid videón látható a spoilerek elkerülése végett direkt nem rakjuk a cikkbe), amint Peter és Miles ellövi az ikonikussá vált egymásra mutogatós animációt, ami már régóta mém a Pókember filmekben. A játék random adja be az animációt, de sokadszorra is poén!

Októberben újra behálózza a szívünket a barátságos és közkedvelt Pókember! Jön a Marvel's Spider-Man 2, amit már előrendelhettek a Konzolvilágnál!