A szerző a bejegyzéseinek nagy részében a Warhammer MMOG bukásával foglalkozik, amiért részben az általános menedzser, Rob Denton volt a felelős. Dentonról azt kell tudni, hogy szinte sosem lehetett a stúdióban látni, és ha bent is volt, mindig mással volt elfoglalva, valamint megtiltotta a dolgozóknak, hogy személyesen tárgyaljanak a másik menedzserrel, Mark Jacobsszal, aki azóta már elhagyta a stúdiót, ám nem önszántából, mint ahogyan az hozzánk eljutott. A blog szerint ugyanis Denton anyagi célokból kirúgatta egykori kollégáját, akire éveken át hárította minden felelősségét, és őt használta golyófogónak. Mindezek ellenére azonban mégsem Denton a főkolompos, hanem Jeff Hickman, aki mindenféle tapasztalat nélkül ragadta meg egy 50 millió dolláros projekt gyeplőjét és nem sikerült egyenesben tartania azt.

Komoly csapatmunka volt tehát a Warhammer Online elpuskázása, ám ha a blog szerzője igazat mond, mindez eltörpülhet a Star Wars: The Old Republic mellett, amelyre állítólag a kiadó több mint 300 millió (!) dollárt költött és az egyetlen igazán kiemelkedő része a játéknak a szinkron, miközben minden más a vicc kategóriába sorolható, ami meglehetősen feszült hangulatot varázsolt mind az EA berkeiben, mind pedig George Lucas cégénél.

A Mythic embereit jelenleg tömegesen csoportosítják át Austinba, hogy az SW MMOG-n robotoljanak, hiszen az EA nem engedheti meg magának, hogy többet késsen a játék, vagyis azt, hogy több pénzt költsön a projekt fejlesztésére, mely a blog szerzője szerint legalább akkora bukta lesz, mint a Sims Online.