Platformegyesítő árnyvadászatHazánkban is nagy népszerűségnek örvend a Shadowrun ceruza-papír szerepjáték, a Beholder kiadó is nagy választékban kínálja a szabálykönyveket és regényeket – honlapjukon a játékról is lehet egy kis áttekintést találni. Érdekes, hogy az "Árnyvadászat" bitbe öntésével nem sokan próbálkoztak, csak a kilencvenes évek elején volt „őskonzolokra” (SNES, SEGA Genesis) átirata. Ahogy idei 12. számunkban az X06-ról szóló beszámolónkban olvashattátok, a Microsoft megvásárolta a licencet, és javában készíti eme furcsa világon alapuló MMORPG/MMOFPS címét.

Platformegyesítő árnyvadászatA játék elérkezett a nyilvános bétateszt fázisába, egyelőre az XBOX 360 tulajok vethetik rá magukat a portékára. És hogy mégis miért e hír? Nos, a Shadowrunnal kísérletet tesz a redmondi óriás arra, hogy összehozza a konzolos és PC-s játékosokat, hiszen mindkét platformon ugyanarra a szerverre csatlakozhatunk majd fel, és tolhatjuk egymás ellen/mellett a mókát. A mai bejelentéssel egyidőben épp ezért azt is "megsúgásra került", hogy hamarosan a Windows Vista tulajdonosai is nekiülhetnek a próbanyúzásnak. Az biztos, hogy érdekesen hangzik a dolog; tán itt az idő elásni a csatabárdot – vagy épp egy közös ellenség ellen fordítani...