Az Activision közösségi koordinátorától tudjuk, hogy a júniusban esedékes E3-ig be fogják mutatni a következő Call of Dutyt, s ha az Activision tartja magát a menetrendhez, akkor már nem is kell sokat várnunk, az előző két játékot ugyanis májusban jelentették be. A kérdés ezután már csak az, hogy mi lesz a folytatás címe, elvégre a Modern Warfare-vonal lezártnak tekinthető. Nos, lehet, hogy megvan a válasz.

A hétvége folyamán ez egyik rajongó rábukkant az Activision hivatalos oldalán a Call of Duty: Dark Skyline visszaszámlálójára, mely április 29-én vagy 30-án jár le (április 11-én készültek a képek), vagyis ekkor lenne a leleplezés. Természetesen az oldal mostanra már nem elérhető, ami önmagában még nem furcsa, hiszen lehetséges, hogy a kiadó észbekapott és gyorsan elérhetetlenné tette a címet, maguk a képek viszont nagyon is furcsák.

Feltételezve, hogy az illető a saját otthonában lelt rá a szóban forgó oldalra, felmerül a kérdés, hogy miért fényképezőgéppel készítette el a felvételeket, s miért nem az operációs rendszerrel? Kényelmesebb, a minőség sokkal jobb, de legfőképpen kézenfekvőbb, mint előkapni egy mobiltelefont vagy fényképezőgépet. Gyanús tehát, hogy egy hamisítvánnyal állunk szemben, így ne vegyünk még mérget arra, hogy a sorozat következő része valóban a Call of Duty: Dark Skyline címet kapta.

Pletyka: Dark Skyline az új Call of Duty címe