A héten adtuk hírt arról, hogy a Sony elbocsátotta a Sony Santa Monica fejlesztőcsapatának egy részét, illetve pletykaszinten felmerült, hogy a stúdió egyik, titkos projektjét törölték. Nos, két, állítólagos belső informátor állt elő azzal, hogy a híresztelés igaz, tényleg töröltek egy játékot.

Az egyik forrás a Shinobi602 nevet használja a NeoGAF fórumon, s tőle tudtuk meg azt, hogy egy sci-fi játék készült, mely egy teljesen új szellemi tulajdonra épült. Ezen állítólag a Battlestar Galactica egyik írója, Michael Angeli dolgozott, s a fejlesztés olyan jól ment, hogy a nyári E3-on akarták bemutatni -- egy másik forrás azonban mást állít. Pete „FamousMortimer” Dodd úgy értesült, hogy a játék nem volt olyan szuper, mint ahogy azt Shinobi602 elmondta, s maga a stúdió vezetője, Shannon Studstill törölte a játékot, amit az elbocsátások követtek.

Shinobi602 továbbá elmondta azt is, hogy a Sony Santa Monica három játékot fejleszt: az egyik a szóban forgó törölt a projekt, a másik a Cory Barlog-féle, óriásinak ígért játék, és végül, van még egy új program a God of War: Ascension csapatától is, ami minden bizonnyal egy újabb rész lesz az ókori görög mítoszok világában -- legalábbis ezt mondja a forrásunk.

sony-santa-monica.jpg