És akkor még finoman fogalmaztam! Persze kérdezhetnétek hogy "Miből állapítottad meg mindezt?", de azoknak csak ajánlani tudom a Postal előző két részét és kiegészítéseit, aztán azt hiszem mindent érteni fognak. Egy kis ízelítőt adnék a második részből: bizony voltak durva küldetések - ha lehet annak nevezni - mint például levizelni apánk sírját, vagy lyukas bőrszerkóban (ne is kérdezzétek hol volt lyukas) végigmenni a városban, miközben mindenki rajtunk röhög. Ezek után az a tény hogy levizelhetjük a járókelőket benne, nos csak hab a tortán. De természetesen nem tesztelni akarom itt az előző részt, hanem hírt adni arról, hogy készül a harmadik része, mely alatt a HL2 jól bevált Source Engine-je fog dolgozni, így számíthatunk néhány lehengerlő mozzanatra! Tudjuk továbbá azt is, hogy ismét a régi főhőst irányíthatjuk majd benne, és a fejlesztők tartogatnak némi újítást is. Persze nem kell attól tartani hogy mindent átrendeznek benne, hiszen állításuk szerint azért a játék alapja továbbra is az öldöklés lesz. A játék 2008-ban fog megjelenni több platformra is, mint PC és Xbox 360!