A Fallout-játékok egyik nagy vonzereje mindig is a rendkívül szerteágazó modolhatósága, és az ebből származó rengeteg érdekes, minőségi mod volt, amelyek tovább fokozták a játékélményt, valamint kitolták a játékidőt. Nincs ez másképp a Fallout 4 esetében sem. A megjelenés óta kismillió rajongói kiegészítés látott napvilágot, amelyek mind-mind gazdagították a Fallout 4 amúgy sem szegényes világát. Habár PC-n már a megjelenés óta, Xbox One-on pedig csaknem két hónapja futtathatók a modifikációk, úgy látszik, a PlayStation-tulajok még jó ideig várhatnak erre a lehetőségre. 

A Bethesda korábban már felhívta a Sony figyelmét egy pár megkötésre, úgymint a fájlok méretének 900 MB-os felső határára, vagy arra, hogy a hangfájlok nem kompatibilisek a konzol operációs rendszerével, valamint több kisebb problémára, amelyek javarészt a modok által használt PC-s textúrákat érintették.

A Bethesda ezt követően nemigen beszélt a PS4-es modokról, a nyílt béta elindítása is elmaradt. De most a kiadó egy tweetben megtörte a csendet, s arról számolt be, hogy „a folyamat még értékelés alatt áll”, és továbbra is közösen dolgoznak a Sonyval a problémák kiküszöbölésén.

Múlt héten még maga a Bethesda vezér, Pete Hines is beszélgetésbe elegyedett a rajongókkal a PS4 modok csúszása kapcsán. Az amúgy nehezen zavarba ejthető Hines szavaiból leginkább az tűnt ki, hogy igazán nincs tisztában a részletekkel a PS4 modok kapcsán. Ez talán jelentheti azt, hogy sokkal nehezebb dióról van szó a PS4-es modok tekintetében, mint ahogy az a médiából kitűnik, és még sok munka van hátra a rendszer indításáig. Vagy csak Hines nem figyel oda a projektre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!