A Tomorrow Corporation két fős csapata kidüllesztett mellkassal adta a világ tudtára, hogy Little Inferno című, elég érdekes programjuk, melyben gyerekjátékokat és cuki kisállatokat kell elégetni, nagy siker, hisz tavaly év végi megjelenése óta már negyedmillióan vásárolták meg. Bár ez a sokmilliós AAA-eladásokhoz mérten nem tűnik nagy számnak, ne feledjük, indie-vizeken a tízezres eladások is sok pénzt hozhatnak a konyhára -- a Destructoid összevetésével élve a zseniális FEZ készítői már 100 ezer példánynál az egekben jártak.

A Little Inferno sikere egyébként elsősorban azért érdekes, mert nem egy megszokott játékról van szó. Sőt, már a videojáték fogalma is nehezen használható vele kapcsolatban, sokkal jobban illik rá a nem túl hízelgő "alkalmazás" kifejezés. A Tomorrow Corporation saját bevallása szerint büszke rá, hogy a Little Infernót olyan nagy cégek közbeszólása nélkül is el lehet adni, mint a Zynga vagy az EA. Mi tagadás, egy ilyen vitatható tartalommal feltöltött alkotás nem is valószínbű, hogy megjelenhetett volna a példának említett kiadók szárnya alatt.

A Little Infernót PC-re, iOS-re és Wii U-ra adták ki, ára 10 dollár.