Kedden jelent meg a Portal 2 második és várhatóan utolsó DLC-je, melyben megkaptuk a korábban beígért pályakészítőt. Már a megjelenés napján (egyes szerencsések még azelőtt) nekiálltak megvalósítani álmaik tesztkamráját, mostanra pedig már 43000 saját készítésű pálya tölthető le a Steamről.

A készlet népszerűsége mögött a tökélyre csiszolt és pofonegyszerű szerkeszthetőség áll, de a jól működő közösségi hálózat, a megosztás gyors lehetősége, illetve maga a játék nagyszerűsége is közrejátszik benne. A jövőben várhatóan még ennél is több rajongói pályát láthatunk, s ismerve mire képesek egyes megszállottak, nem lennénk meglepve, ha hamarosan egy külön kis történetet is kanyarítanának pár kamra köré, így hónapokkal, akár évekkel is kitolva a játék élettartamát.

Aki még nem szerezte volna be a többszörösen díjnyertes játékot, az most akciósan megteheti, hiszen a hétvége során 66 százalékkal olcsóbban, tehát 5 euróért letölthető a Steamről.