Szépen lassan kezdi kinőni a Call of Duty kereteit a World at Warban bemutatkozott zombis játékmód. Minden egyes rész valami újat adott az ismert és szeretett formulához, a Black Ops II azonban még az eddigieknél is nagyobbat ugrik. Egyrészt az eredetileg mellékes szórakozásnak szánt játékmód most már három részre tagolódik és több játékos számára biztosít véres szórakozást.



A zombi mód fő attrakciója a Tranzit, mely legfeljebb négy játékost enged szabadjára egy nagy, nyitott világban. Itt együttműködve, gyalogosan, vagy az alábbi bemutatkozó videóban is látható busszal közlekedhetünk, miközben a zombik ellen kell harcolnunk értékes tárgyak (összeszerelhető fegyverek és felszerelések) után kutatva. Persze ha valakinek ehhez nem fűlik a foga, akkor ebből a világból a két másik játékmód nyílik meg.

Az egyik a hagyományos hordamód, melyben a körről körre egyre nagyobb számban támadó élőhalottak seregét kell visszavernünk azzal, hogy elbarikádozzuk magunkat, majd kiszaladunk fegyverekért és fejlesztésekért, mindezt pedig a Tranzit elkülönített, egyedire szabott egységeiben tehetjük. A másik mód egy kicsivel érdekesebb, hiszen itt két, négy fős csapat verseng egymással. A Grief játékmódban a Tranzit teljes világa előttünk áll, a feladatunk pedig az, hogy tovább maradjunk életben, mint a másik csapat, miközben egymásnak nem árthatunk, csak a zombikat terelhetjük feléjük.



A meccsek során mutatott teljesítményünket, s annak minden statisztikáját a játék figyeli, s ez alapján nemcsak a raglista megfelelő helyére tesz fel, hanem a képességeinknek fényében igyekszik a lehető legjobb társat kiválasztani a matchmaking során. Ha azonban nem akarunk idegenek ellen játszani, vagy éppen a saját szájízünk szerint akarjuk beállítani a hentelést, lehetőségünk van arra, hogy egyedi mérkőzéseket állítsunk be.

A Treyarch mellesleg nem erősítette meg, hogy milyen korszakban játszódik a zombis mód, ezt a rajongókra bízzák, akik már így is remek munkát végeztek egy nagyjából épkézláb átívelő sztori megálmodásában. A csapat továbbá még több játékmódot és új zombikat is ígért, illetve az őrült meglepetések sem fognak elmaradni.