A Deep Silver kiadó és a Piranha Bytes ma büszkén jelentette be a Risen-széria korábban már megszellőztetett legújabb, szám szerint harmadik részét, amely a Titan Lords alcímet viseli, és amelyben a sajtóközlemény szerint a Gothic alkotói visszatérnek a gyökerekhez, azaz egy klasszikus RPG-t készítenek, amelynek gondos kézzel megformált világában minden döntésünk kihatással van a történetre. És így tovább.

A Risen 3: Titan Lords sztorija szerint a játék világát elhagyták az istenek, ráadásul földje a titánok háborújától szenved -- és persze ahogy az ilyenkor a jó öreg sablonok szerint lenni szokott, egy új veszedelem is feltámad. Hősünk egy ifjú harcos, akit megtámad az árnyékvilág, és ellopja a lelkét. Emberünk persze elindul, hogy visszaszerezze azt az egyre terjedő sötétségből, ehhez pedig keresve sem találhatna jobb szövetségest, mint a kiebrudalt mágusokat. A bűbájosok azonban épp Taranison, a Mennydörgés Szigetén túrják a bányákat a mágikus energiákat rejtő kristályokra vadászva, a Guardians nevezetű őrző-védő szolgálat tagjai által óvva. Játékosként mi is csatlakozhatunk ehhez a bandához, de más céhekhez is, hiszen több ilyen liga is kínálja szolgálatait, így tehát rajtunk áll, hogy kinek a kötelékébe állva érjük el lélek- és világmentő végcélunkat.

Bjoern Pankranz, a Piranha Bytes projektvezetője szerint a játék kulcseleme a felfedezés lesz. Ahogy fogalmazott: „Mint egy asztalos a bútor kézzel faragott elemeit, úgy raktuk össze a sztorit, a karaktereket és a tájat, amíg mind egymáshoz illeszkedett, és a játékos megkapta a lehetőséget arra, hogy felfedezze az őt körbevevő világot.”

A Risen 3: Titan Lords a tervek szerint idén augusztusban jelenik meg PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!