Rituális exodusA különös exodus elindítója Steve Nix, a Ritual vezérigazgatója volt, aki november 30-án távozott a cég éléről, mégpedig egyenesen az id Software-hez, üzletfejlesztési igazgatónak. Őt követte hétfőn Michael Russel, a meócsapat főnöke, aki egyébként a játékok megjelenése után a "panasziroda" vezetője is volt. Michael a Ritual legaktívabban blogoló tagja volt, egy meglehetősen személyes hangú írása is megjelent saját oldalán, melyben arról panaszkodott, hogy öt reklamáló hívásból négy kalózverziók tulajaitól érkezett. Távozásának okáról azonban nem nyilatkozott, csak annyit közölt, hogy ezen a héten további információk várhatók, de erről nem beszélhet, mert az érintett személy titoktartást kért tőle, és ő ezt betartja (és arra kérte olvasóit, hogy ha valaki tud számára állást, jelentkezzen). Nos, ma kiderült, hogy az új távozó Tom Mustaine, a cég alelnöke, aki 1996-ban részt vett a stúdió alapításában is. A sajtóhoz eljuttatott e-mailjében ez áll: "Jelenleg szabadságon vagyok, azután valami nagyon cool, később bejelentendő stuffon fogok dolgozni."

A távozások ellenére a Ritual továbbra sem bocsátott ki semmilyen közleményt – természetesen figyelni fogjuk az eseményeket. Mindezek ellenére mi nagyon bízunk a pozitív végkifejletben...