Miután szeptember végén aranylemezre került, végre kipróbálható az egészséges ámbráscet méretűre hízott, közel két gigás Sacred 2 angol nyelvű demonstráció. A szoftver előző részét rengeteg kritika érte a milliónyi benne maradt hiba miatt -- úgy tűnik, a folytatásra ez nem lesz jellemző, hiszen az új generációs konzolok minőségellenőrzésén is átesett a drága, amely Németország egyik legnagyobb fejlesztése, közel 100 alkalmazott kalapálta több, mint négy esztendőn keresztül (!!!). A bemutatóban a Seraphim nevezetű karakterosztályt próbálhatjuk ki, és hizlalhatjuk tizedik szintre, miközben bejárhatjuk a 12 területből a nemes tündékhez tartozó részleget. A legszebb az egészben, hogy a magyarított változat is már a gyárban van sokszorosításra, ráadásul holnaputánra már az üzletekbe is kerül a gigászi projekt. Aki pedig csak is kizárólag honi nyelven szeretné látni, ne csüggedjen -- a seven m honlapján elejtett információk alapján szinte biztos, hogy talán még a közeljövőben a fordított változatból is lesz bemutató.